Idén többet nyerhet ezeken az egészségpénztári szolgáltatásokon
JÁRULÉKOK, TB 2025-01-27
NyomtatásÚj év - nagyobb spórolási lehetőség az egészségpénztárban. Egyes pénztári szolgáltatások keretösszege a minimálbérhez kötött, így a minimálbér emelkedésével az ezekre a szolgáltatásokra költhető pénztári összeg is nő, így a pénztártagok többet spórolhatnak. A BiztosDöntés.hu megnézte, melyek ezek a szolgáltatások, és mennyit lehet velük megtakarítani.
A minimálbér 2025-ben 290 800 forint lett, ez a 2024-es összeghez képest 9 százalékos emelkedést jelent, és ha a gazdaság is megfelelően alakul, akkor a következő két évben még dinamikusabban nő, 2027-re elérve a mintegy 40 százalékos emelkedést. Ez pedig az egészségpénztári tagoknak is jó hír - mutat rá Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu szakértője.
Az egészségpénztárnak ugyanis van három olyan szolgáltatása, amelynek keretösszege a minimálbérhez kötött, ha pedig emelkedik a minimálbér, akkor ezen szolgáltatásokra is többet költhetünk.
Az emelést a pénztártagok is érezhetik, hiszen így ezen szolgáltatások után magasabb összegben tudnak adóvisszatérítést igényelni, azaz több pénz marad a zsebükben.
Lakáscélú jelzáloghitel törlesztése egészségpénztárból
A lakáshitel törlesztése egy igen népszerű szolgáltatása az egészségpénztáraknak, és nem véletlenül. Úgy is mondhatnánk, hogy aki lakáshitelt vesz fel, annak szinte kötelezően kellene nyitni hozzá egy egészségpénztári számlát is, hogy a hiteltörlesztésen így spórolhasson - mondja Gergely Péter.
A lakáshitel törlesztőrészletének egy részét minden hónapban fizethetjük az egészségpénztáron keresztül. A szolgáltatás keretösszege a minimálbér 15 százaléka, idén tehát 43 620 forint havonta. Ez talán csekély összegnek tűnhet mondjuk egy 20 évre igényelt 30 millió forintos lakáshitel havi 220 000 forintot meghaladó törlesztőrészletéhez képest, de az egészségpénztári törlesztéssel évente 104 700 forint adóvisszatérítést zsebelhetünk be. Egy 20 éves futamidejű hitelnél ez több, mint 2 millió forint megtakarítást jelent, és itt még nem is számoltunk azzal, hogy a minimálbér évről évre nő.
Ha a kormány terve valóban megvalósul, akkor a lehetséges megtakarítás (azaz az adóvisszatérítés összege) 2026-ban 118 300, 2027-ben pedig 134 900 forint lesz, így a 2 millió forint egyre feljebb kúszik.
A pénztáron keresztül törleszteni egészen kényelmes is lehet, hisz több egészségpénztár tud közvetlenül a banknak utalni, nekünk így csak a maradék részt kell a bankszámlánkról törleszteni. Az OTP Egészségpénztárnál egyike ezen pénztáraknak, de az MBH Gondoskodás és a Patika Pénztár is tudja nyújtani ezt a kényelmi funkciót.
Beiskolázási támogatás egészségpénztárból
Kevesen tudják, hogy az egészségpénztári egyenlegük terhére fizethetik az óvodás- vagy iskoláskorú gyermekeik iskolakezdését, illetve a felsőoktatásban tanulók iskolai költségeit. A szolgáltatásra évente és gyermekenként a minimálbér összegét, azaz 290 800 forintot fordíthatnak.
Aki egy gyermek iskolakezdését fizeti a pénztárból, az évente 58 160 forintot spórolhat, két gyermeknél 116 320 forintot, három gyermeknél pedig eléri az adóvisszatérítésként kérhtő maximális 150 000 forintot.
A beiskolázás költségeiből elszámolhatók a tanszerek, tankönyvek, sőt, a ruhák árai, a főiskolai hallgatóknál pedig a tandíj, a kollégium vagy albérlet, és az egyéb iskolai díjak (pl. pótvizsgadíj) is, így valóban nem nehéz egy évben a minimálbér összegét elkölteni gyermekenként.
Ha már mindenképp kifizetjük ezt az összeget, akkor miért ne kapjunk vissza belőle 58 160 forintot, ami 2026-ban már 65 720 forint, 2027-re pedig 74 920 forint lesz. 2027-ben két gyermek mellett már csak ezzel a szolgáltatással visszaigényelhető az adóvisszatérítés maximuma. Ez pedig fontos, hiszen az iskolakezdés az egyik legköltségesebb dolog, ami a szülőket a gyermekeik iskolás évei alatt végigkíséri, és a jó részüket komoly anyagi kihívás elé állítja.
Arra azonban érdemes figyelni - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu szakértője - hogy csak az iskolaévben (a tanév kezdés előtt két héttel kezdődő és a tanév vége után két héttel záruló időszakban) vásárolt termékek árát lehet az egészségpénztárból fizetni.
Közüzemi díjak támogatása védett fogyasztóknak
Ez a szolgáltatás kevesebb pénztártagot érint, ugyanis csak azok vehetik igénybe, akik védett fogyasztónak minősülnek. Ők az egészségpénztáron keresztül fizethetik a közüzemi szolgáltatások díjait. Az erre fordítható keretösszeg a minimálbér 15 százaléka havonta, azaz jelenleg 43 620 forint.
Szintén nem tűnik nagy összegnek, de igen sérülékény fogyasztókat támogat, ahol minden megtakarítási lehetőség fontos.
Érdemes kiemelni - teszi hozzá a szakértő - hogy a fenti szolgáltatások úgynevezett önsegélyező szolgáltatások, amelyek máshogy működnek, mint a klasszikus egészségpénztári szolgáltatások. Ezekre valóban csak a megtakarítások, azaz a pénztárban legalább 180 napja tartott összeg fordítható. Tervezzünk tehát előre, és onnan folyamatos lehet a megtakarítás.
Belépési és egyéb akciók az egészségpénztáraknál
Az egészségpénztárak egyre kényelmesebb szolgáltatásokat kínálnak, így ma már nem is olyan könnyű közöttük választani.
A legmodernebb ügyintézési lehetőséget biztosító pénztárakba online beléphetünk, de találhatunk mobilapplikációt és bankkártyával összeköthető egészségkártyát. Utóbbi rendkívül kényelmes pénztárkezelést tesz lehetővé, mert egy ilyen egészségkártyával akkor is fizethetünk, ha az egészségpénztári számlánk egyenlege nem fedezi a költésünk összegét. A pénztár a bankkártyánkról kéri le a szükséges összeget, így nem kell számlakéréssel bajlódni.
A Prémium Egészségpénztár 2025. március 1-ig tartó akciója keretében minden új belépőnek 5 ezer forint jóváírást ad. A belépéssel, ügyfélportál regisztrációval és a marketing nyilatkozat elfogadásával akár 3 sorsjegyet is szerezhetünk a Prémium ez évi, elektromos Mini Cooperért folyó nyereményjátékára.A BiztosDöntés.hu-n keresztül érkező ügyfelek 6 hónapig ingyen kapják a Védőháló alap egészségbiztosítást.
Az OTP Egészségpénztár szintén online belépési lehetőséggel várja új tagjait, amely januártól tovább egyszerűsödött. Itt is találunk bankkártyával összekapcsolható egészségkártyát és mobilapplikációt. Továbbá a pénztáron keresztül fizető tagok a komplett egészségszűrés mellé ajándék urológiai vizsgálatot kaphatnak.
A Patika Egészségpénztár szintén kínál automatikusan tölthető egészségkártyát. Bankkártyával összekötve az egészségkártya adott egyenleg szint alatt az előre meghatározott összeggel automatikusan feltöltődik, így téve kényelmessé a kártyahasználatot.
Bár az adóvisszatérítés maximumát 750 000 forint befizetéssel elérjük. Ennél magasabb összeget nem feltétlenül éri meg befizetni évente az egészségpénztárba. Sokan mégis megteszik, ezért erre reagálva a Patika Pénztár új szabálya szerint az évi 750 000 forint feletti befizetések után nem von működési költséget. Az adóvisszatérítés mellett a pénztári hozam miatt is megérheti nagyobb összeget tartani a pénztári számlán, ezután ezt kedvezőbben lehet megtenni.
Az egészségpénztár további előnye, hogy bizonyos szolgáltatások a pénztártagok számára kedvezmények mellett elérhetők. Az MBH Gondoskodás Egészségpénztár tagjai 20 százalék kedvezménnyel vehetik igénybe a Dimenzió-Med Egészségközpont kijelölt szolgáltatásait.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Kézikönyv vállalkozások GDPR megfelelési kötelezettségeinek teljesítéséhez
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve
Bruttó ár: 9 900 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 7 920 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft -
Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban
Bruttó ár: 25 200 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 20 160 Ft
Postaköltség: 2 625 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja