Így kell megadóztatni a Facebookot és a Google-t

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: nemzetközi adózás, Google-adó, Facebook


Hét százalékos digitális adót terveznek kivetni a nagy internetes cégekre. Az adó alapja nem a nyereségre, hanem az internetes cégek forgalma lenne. Az érintett cégeknek kötelező lesz megnevezni egy képviselőt, aki a csehországi adókötelezettségeiket intézi. Igen, mert ezt Csehországban tervezik.

A cseh kormány hét százalékos digitális adót vet ki a nagy internetes cégekre, mint a Facebook és a Google  - állapodott meg a két koalíciós párt, az ANO és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD). 
 
A prágai pénzügyminisztériumnak május végéig kell kidolgoznia a vonatkozó konkrét javaslatot - jelentette kedden a CTK hírügynökség a pénzügyminisztériumtól és a CSSD-től kapott értesülésekre hivatkozva. 
 
A pénzügyi tárca konzervatív becslése szerint az adóból, amelyet 2020 közepén vezetnének be, évente mintegy öt milliárd korona folyna be az államkasszába.
 
A digitális adó a legjelentősebb globális szereplőkre fog vonatkozni. Ez reagálás arra, hogy az Európai Unió és az OECD szintjén sikertelen és lassú a megoldások keresése - nyilatkozta Alena Schillerová pénzügyminiszter. 
 
"A vita nem arról folyik, bevezetjük-e ezt az adónemet, hanem arról, hogy mikor, milyen formában és milyen nagyságban" - szögezte le a tárcavezető. 
 
Megjegyezte: az új adó azokat a cégeket fogja érinteni, amelyek globális szinten évente több mint 750 millió eurós forgalmat bonyolítanak le. 
 
A pénzügyi tárca a CTK kérésére úgy pontosított, hogy az adót nem a nyereségre, hanem az internetes cégek forgalmára vetik ki. Az érintett cégeknek kötelező lesz megnevezni egy képviselőt, aki a csehországi adókötelezettségeiket intézi - magyarázta Michal Zurovec, a pénzügyminisztérium szóvivője.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra