Így szigorítják a katát jövőre

Forrás: MTI

Címkék: KATA


Jövőre a katás vállalkozást bujtatott foglalkoztatottként alkalmazó nagy cégnek 40 százalékos mértékű adót kell fizetnie akkor, ha az egymás közötti ügyleteik egy éven belül meghaladják a 3 millió forintot. Lényeges, hogy a plusz terhet a nagy cégnek kell megfizetni, ez alól csak egyetlen kivétel van, ha a kisadózó kifizetője külföldi

A kormány jogszabályváltozást javasol a kata versenyképességének megőrzése érdekében, így a kata továbbra is az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legkevesebb adóteherrel járó adófajtája maradhat. A változás csak a szabályokat kijátszó nagy cégeket érinti, amelyek jövőre már nem élhetnek vissza a szabályokkal, és nem alkalmazhatják azt a foglalkoztatás alternatívájaként - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) visszaélésszerű alkalmazása nemcsak az államkassza bevételét csökkenti, hanem a piaci versenyt is torzítja - emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy ezt már tavaly óta jelzik a Pénzügyminisztériumnak az ágazati szereplők.

Az állításokat alátámasztja a Pénzügyminisztérium elemzése is, mely szerint míg 2013-ban az adónem bevezetésekor a katát választóknak mindössze 3 százaléka volt foglalkoztatott korábban, addig ez az arány 2019 végére jelentősen megnőtt: az akkor mintegy 377 ezer nyilvántartott katás közel 40 százaléka a vállalkozás megkezdése előtt alkalmazott volt, jellemzően munkaviszony keretei között foglalkoztatták - részletezte.  

Amennyiben az Országgyűlés megszavazza a kata versenyképességének megőrzését biztosító szabályokat, lesz idő bőven a felkészülésre, hiszen az új rendelkezések csak 2021. január 1-jén lépnek hatályba - hangsúlyozta Izer Norbert.

Kiemelte, hogy a katások  jelentős többsége, a tárca előzetes számításai szerint, több mint háromszázezer kisadózó  semmiféle változást nem fog tapasztalni, őket a rendelkezések egyáltalán nem érintik.

Az adó egyszerűsége továbbra is megmarad, és ez még azokra a katásokra is igaz, akiket érintenek a változások, hiszen ők is mentesülnek mindenféle adminisztrációs tehertől, mert azt a kifizetőknek kell teljesíteni - tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, hogy  jövőre a katás vállalkozást bujtatott foglalkoztatottként alkalmazó nagy cégnek 40 százalékos mértékű adót kell fizetnie akkor, ha az egymás közötti ügyleteik egy éven belül meghaladják a 3 millió forintot. Lényeges, hogy a plusz terhet a nagy cégnek kell megfizetni, ez alól csak egyetlen kivétel van, ha a kisadózó kifizetője külföldi - közölte az államtitkár.  

Elmondta, hogy jelentős piactisztító hatása lehet az intézkedésnek. Az adatszolgáltatási adatok alapján a tárca szakemberei kiszámolták, hogy csak a húsz legnagyobb "katás foglalkoztató" összességében 4700 olyan katást alkalmaz, akiknek évente több mint hárommillió forintot fizet ki. A költségvetést, illetve a tisztességes piaci szereplőket érő kár nagyságrendjét pedig jól jelzi, hogy az így kifizetett összeg eléri a 32 milliárd forintot.

A módosítási szabályok érintik a kapcsolt vállalkozási formát is. Jelenleg több nagyobb cég - visszaélve a kisvállalkozóknak létrehozott kedvező szabályokkal - úgy spórol a költségvetés és a tisztességes adófizetők kárára a közterheken, hogy a tulajdonosok katás vállalkozásaikon keresztül számláznak be a nagy cégnek, így pedig a kata szabályait kijátszva minimális közteherrel vesznek ki pénzt a cégből - tudatta Izer Norbert.

Lényegében ugyanez, illetve a kata alkalmazásából származó adóelőny többszöröződésének kizárása indokolja a harmadik lényeges változtatást is, amely szerint egy magánszemély csak egy vállalkozási formában lehet kisadózó. Az adóhivatal a bejelentéskor vizsgálni is fogja, hogy a nyilvántartásában szerepel-e már kisadózóként a vállalkozó, és ha igen, az új bejelentést visszautasíthatja - mondta az államtitkár.

A kata jelentősége megkérdőjelezhetetlen, ráadásul a visszaélések kizárásával továbbra is a kata marad a kisvállalkozások legnépszerűbb és legversenyképesebb adófajtája az EU-ban, hiszen az alacsony adóteher és a minimális adminisztrációs költség biztosítja a folyamatos növekedés lehetőségét - szögezte le Izer Norbert.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra