Indul az agrártámogatások előlegfizetése

Forrás: MTI

Címkék: agrártámogatások


Október 16-tól indul a Magyar Államkincstáron (MÁK) keresztül a mezőgazdasági termelőknek nyújtott agrártámogatások előlegfizetése. A 2019. évi területalapú támogatás összege várhatóan 75 ezer forint lesz hektáronként.


Ezt Nagy István agrárminiszter sajtótájékoztatón jelentette be.

Az év végéig a közvetlen támogatásokból mintegy 200 milliárd forintot fizetnek ki, míg a Vidékfejlesztési program egyes terület- és állatalapú támogatásaiból 30 milliárd forint előleg kifizetése indul - mondta. Ezen túl az egységes kérelmekhez kapcsolódóan további 12,3 milliárd forintot kapnak a gazdák.

Az előlegfizetéssel a gazdálkodóknak az őszi munkák zavartalan elvégzéséhez nyújtanak segítséget, továbbá biztosítják a termelők pénzügyi stabilitását, likviditását - emelte ki a tárcavezető.

A Közös agrárpolitikában (Kap) évente közel 400 milliárd forint uniós forrású közvetlen támogatásra jogosultak a termelők, ezt az összeget uniós és állami társfinanszírozásban megvalósuló agrár- és vidékfejlesztési, valamint nemzeti és uniós piaci támogatások egészítik ki. Így a magyar agrárium évente 600-700 milliárd forint támogatásban részesül.

A támogatási rendszeren belül mind összegben, mind pedig az érintett termelők száma alapján a közvetlen támogatások, ezen belül is a két meghatározó területalapú támogatás - a SAPS (egységes területalapú támogatás) és a zöldítés - a leghangsúlyosabb, azok 170 ezer termelőt érintenek.

A közvetlen támogatásoknál a tervek szerint idén 6 százalékkal nagyobb összeget fizetnek ki a tavalyi év azonos időszakához képest.

A 2019. évi területalapú támogatás összege várhatóan 75 ezer forint lesz hektáronként. Magyarország az időjárási viszontagságok miatt idén is jogosult a termelőknek emelt összegű előleget fizetni, ami azt jelenti, hogy egy minden feltételnek megfelelő gazdálkodó SAPS jogcímen 33 ezer forintra számíthat hektáronként, és aki még a zöldítési támogatás előlegére is jogosult, az mintegy 50 ezer forintnyi hektáronkénti kifizetést kaphat idén.

A közvetlen támogatásokat kiegészítő, nemzeti költségvetésből finanszírozott tej- és húshasznú szarvasmarha ágazatot érintő egyes átmeneti nemzeti támogatásra 15 milliárd forintot fizetnek majd ki az idén.

Mészáros József, a Magyar Államkincstár elnöke kiemelte, hogy a gazdák határidőre benyújtották kérelmeiket. A kifizetés első hetében 50 ezer gazdaságnak mintegy 50 milliárd forintot folyósítanak majd.

FIZESSEN ELŐ AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE SZOLGÁLTATÁSAIRA!

Az Önadózó  újságból, honlapból, elektronikus és online szolgáltatásokból álló előfizetői csomagja folyamatos szakmai segítséget és támogatást nyújt a komplex vállalati ügyvitel szakszerű viteléhez, a vállalkozás, intézmény adózási, kifizetői, könyvviteli és munkaügyi feladatainak ellátásához. Az adózás 2020-ben sem lesz egyszerűbb – de az Önadózóval könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli  feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Előfizetőknek szabályzatok,- számviteli és GDPR szabályzat is (éves előfizetéssel!), segédletek, Fórum szolgáltatás, plusz 2x2 mérlegképes kredit. Előfizetési díj ebben az évben még 2020. 1-12. hóra: 22.680,-Ft. Kedvezményeink miatt az előfizetéssel pénzügyileg is nyer, nem csak szakmailag. Elõfizetés: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra