Infók a Széchenyi Kártya Program MAX termékeiről

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Rendkívüli érdeklődés jellemzi a nyár végén indult Széchenyi Kártya Program MAX termékeit, a hazai kis- és középvállalatokat segítő új hitel- és lízing konstrukciókra a hitelintézetek 2022. október 18-ig több mint 13 ezer hitelkérelmet fogadtak be 575 milliárd forintot meghaladó értékben

Krisán László, a programot irányító KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója tájékoztatása szerint a befogadott hitelkérelmek 76 százaléka a likviditási típusú Széchenyi Kártya termékekre vonatkozik, a legnépszerűbb a Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX, amelyre az igénylések 56, az igényelt összeg 57 százaléka jutott.

A közleményben a KAVOSZ vezérigazgatója fontosnak nevezte, hogy a vállalkozások mintegy negyede a jelenlegi gazdasági környezetben is fejlesztene, és ehhez beruházási hitelt igényeltek, ezen belül jelentősen nőtt az energiával kapcsolatos beruházások aránya.

Krisán László hangsúlyozta, a Széchenyi Kártya Programot a kezdetektől fogva erős vidéki jelenlét jellemzi, így a Széchenyi Kártya Program MAX termékeit is. A hiteligénylések több, mint kétharmadát, 68 százalékát vidéki vállalkozások adták be.

A befogadott igények harmadát kereskedelemmel és járműjavítással foglalkozó cégek jegyzik, az építőipari vállalkozások részaránya 16,7, a feldolgozóipari cégeké 11,5 százalékos - tájékoztatott a KAVOSZ Zrt.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra