Iskolaszövetkezeti változások

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: iskolaszövetkezet


Az átalakított szabályozás szerint továbbra is alkalmazni kell a Munka törvénykönyve fiatal munkavállalókra vonatkozó összes védelmi szabályát, azaz a fiatal nem dolgozhat éjszaka, nem dolgozhat naponta nyolc óránál többet, alkalmazni kell az eltérő pihenőidőt és a munkaközi szünetet is. Kötelező marad a minimálbér, illetve a bérminimum kifizetése, valamint az összes munkavédelmi szabály betartása.

Az iskolaszövetkezetekről szóló törvény módosításával megerősödik a diákok védelme, a fiatalok többletjogokat élvezve tudnak majd dolgozni, például a végzett munka arányában fizetett szabadság  jár majd nekik - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész)
 
Az iskolaszövetkezeti piac felét lefedő szervezet úgy tudja, hogy kedden kerül a parlament elé az a törvénytervezet, amely az iskolaszövetkezeteket a munkajogból a szövetkezeti jogba helyezi át.
 
A szövetkezet szerint ezzel biztosítható lesz, hogy - a munka világa uniós szabályozásában értelmezhetetlen - konstrukció a jövőben is biztosítsa a mintegy 130 ezer érintett fiatal számára a munkatapasztalat és jövedelemszerzés lehetőségét.
 
Az átalakított szabályozás szerint továbbra is alkalmazni kell a Munka törvénykönyve fiatal munkavállalókra vonatkozó összes védelmi szabályát, azaz a fiatal nem dolgozhat éjszaka, nem dolgozhat naponta nyolc óránál többet, alkalmazni kell az eltérő pihenőidőt és a munkaközi szünetet is. Kötelező marad a minimálbér, illetve a bérminimum kifizetése, valamint az összes munkavédelmi szabály betartása. A munkaügyi és munkavédelmi hatóságok továbbra ellenőrzik az iskolaszövetkezetek működését, a diákok foglalkoztatásának körülményeit.

 Az új szabályozás bevezeti a diákok számára a fizetett szabadságot, garantálja azt, hogy az iskolaszövetkezetek bevételük legalább 85 százalékát a munkában résztvevő diákok számára kifizessék, továbbá a nyereségük legalább 10 százalékát a tagjaik oktatását, képzését biztosító közösségi tevékenységre kell fordítaniuk.
 
A szövetség rámutat: a fiatalok munkanélküliségének csökkentése érdekében 2010-től számos kormányzati intézkedés mellett az iskolaszövetkezetek tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalok munkanélküliségi rátája Magyarországon csökkent a leggyorsabban az Európai Unióban. Ezért nem lehet azt megengedni, hogy ezt a kiválóan működő, aktív foglalkoztatáspolitikai magyar modellt az Európai Unió "bürokráciája bedarálja", csak azért, mert munka világára vonatkozó szabályainak keretei között nem tudja értelmezni - hangsúlyozták.
   
A törvénymódosítás az Európai Unió számára is értelmezhetővé teszi, hogy az iskolaszövetkezeti tagi jogviszony nem atipikus munkaviszony, amit a munka világán belül kell eltérően szabályozni, hanem egy olyan tulajdonosi jogviszonyban történő személyes közreműködés, ahol a diákokra tekintettel a munkaviszonyban használt védelmi elemeket is alkalmazzák - áll a tájékoztatásban.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra