ITM közlemény a bértámogatás hatályba lépett új szabályairól

Forrás: MTI

Címkék: bértámogatás


A https://www.munka.hu/ weboldalon elérhető az új, módosított, egyoldalas formanyomtatvány, amelyet a munkavállalónak és a munkáltatónak közösen kell kitöltenie. Az új kérelem segítségével egyszerűen kérvényezhető a támogatás. A módosításokat a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, ugyanakkor az ügyintézési határidő a rendelet hatálybalépésének napjával újrakezdődik

A munkahelyvédelmi bértámogatás igényléshez a weboldalon  (https://www.munka.hu/) már elérhető az új, módosított formanyomtatvány, amelynek segítségével még egyszerűbben kérvényezhető a támogatás - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 

A kormány elsődleges célja továbbra is az, hogy a koronavírus hatásait ellensúlyozva a lehető legtöbb munkahelyet megvédje, és annyi munkahelyet teremtsen, amennyit a járvány tönkretesz. A kamaráktól, szakmai szervezetektől beérkezett javaslatokra a minisztérium haladéktalanul reagált, így a munkahelyvédelmi bértámogatási program még szélesebb munkavállalói réteg számára jelent segítséget -  jelentette ki a közlemény szerint Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.    

A https://www.munka.hu/ weboldalon elérhető az új, módosított, egyoldalas formanyomtatvány, amelyet a munkavállalónak és a munkáltatónak közösen kell kitöltenie. Az új kérelem segítségével egyszerűen kérvényezhető a támogatás. A módosításokat a folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell, ugyanakkor az ügyintézési határidő a rendelet hatálybalépésének napjával újrakezdődik - írták.     

Szintén szerdától lép hatályba több módosítás. A kieső munkaidő ezentúl 15-75 százalékig terjedhet, azaz a részmunkaidő akár napi 2 óra is lehet a támogatás igénybevétele esetén 8 órás eredeti munkaidőt feltételezve. Ha a csökkentett munkaidő a módosítás előtti munkaszerződés szerinti munkaidő felét nem éri el, az egyéni fejlesztési idő alkalmazása csupán ajánlás lesz.     

A módosítással többek között az volt a szándék, hogy azok is bértámogatásban részesülhessenek, akiket jobban érint a válság, és így csak 50 százaléknál alacsonyabb részmunkaidőben tudnak dolgozni. A módosítás értelmében azok a munkavállalók, akiknek a részmunkaideje 50 százalék alá csökken, havonta és egyénenként akár 100 ezer forintot meghaladó támogatásban is részesülhetnek. Akinél nem lépi át a részmunkaidő az 50 százalékot, azoknál a támogatási összeg továbbra is legfeljebb 75 ezer forint marad - fogalmazott Bodó Sándor.     

A munkáltatóknak eddig a munkaszerződés módosítását vagy a csökkentett munkaidőről és az egyéni fejlesztési időről szóló megállapodásokat minden munkavállalóval egyedileg kellett megkötniük, ezentúl a kormányrendelet erejénél fogva a határozathozatal napjától automatikusan módosulnak a munkaszerződések, egyszerűsítve ezzel az adminisztrációt.    

A bértámogatás a módosítások révén a munkaidőkeretben foglalkoztatottakra is kiterjed. A rendelet tételesen kimondja, hogy a támogatás távmunka és otthoni munkavégzés esetén is igényelhető. A változások egyértelműsítik, hogy a vállalkozások kizárólag a támogatással érintett munkavállalók esetén nem rendelhetnek el rendkívüli munkavégzést, és hogy a folyósítás időszaka alatt ezentúl a kölcsönbeadó cégek is igénybe vehetik a támogatást.     

Bodó Sándor kiemelte, a módosításoktól azt várja a kormány, hogy a vírusválság miatt bajba jutott vállalkozások fenn tudnak maradni, képesek lesznek megőrizni a munkahelyeket, megtartani munkavállalóikat - olvasható a közleményben.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra