Januártól még jobban megéri megváltozott munkaképességű dolgozókat alkalmazni
EGYÉB ADÓK 2025-12-08
NyomtatásCímkék: rehabilitációs hozzájárulás
A minimálbér 11 százalékos emelése automatikusan ugyanilyen arányban emeli majd a rehabilitációs hozzájárulás összegét is: az idei 2 617 200 forint helyett jövőre már 2 905 200 forintot kell majd fizetniük minden egyes hiányzó munkatárs után azoknak a cégeknek, amelyek a munkaerő-állományuk legalább 5 százalékát nem megváltozott munkaképességűekkel (MMK) töltik fel.
A 25 főnél több alkalmazottal rendelkező munkáltatók számára a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására vonatkozó legnagyobb anyagi ösztönzést hosszú évek óta a rehabilitációs hozzájárulás – pontosabban az annak fizetése alóli mentesülés – jelenti. Ennek mindenkori mértékét a jogszabály az adott év január elsején érvényben lévő minimálbér 9-szeresében határozza meg. 2021-ben még csupán 1 449 000 forint volt ennek a feltételekhez kötött cégtehernek az összege, ami öt év alatt szinte pontosan megduplázódott.
A foglalkoztatási ráta növelésének célját követve az elmúlt években számos intézkedés ösztönözte azt, hogy az egészségkárosodással élők köréből is minél nagyobb tömeg jelenjen meg a munkaerőpiacon. A rehabilitációs hozzájárulás alól történő mentesülés mellett az MMK munkavállalók foglalkoztatása SZOCHO-kedvezményt is biztosít, és 2021 óta immár felső kereseti korlát nélkül érhetők el a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátások az azokra jogosultak számára. A munkavállalók számára emellett azért is előnyös a MMK-s foglalkoztatás, mivel az számos további kedvezménnyel (juttatás, pótszabadság) is jár.
„Az ösztönzők ellenére a Magyarországon élő 400-500 ezer megváltozott munkaképességű dolgozónak csupán körülbelül egyharmada, mintegy 150 ezer fő dolgozik. Értelemszerűen sokan vannak közöttük, akik egészségi állapotuk miatt nem tudnak vagy nem akarnak munkát vállalni. Másik részük pedig nem a nyílt munkaerőpiacon, hanem állami és önkormányzati akkreditált foglalkoztatóknál dolgoznak – magyarázza Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója. – A vállalkozások körében ugyanakkor egyértelműen van még tér a fejlődésre, hiszen ma közülük csupán egyharmadnyian vesznek részt a rehabilitációs foglalkoztatásban. Egy részük még mindig tart az ezzel járó plusz feladatokkal való szembesüléstől, más részük nem is tudja, hogyan érje el és miként illessze be a napi működésébe ezeket a munkavállalókat. Akikkel pedig sokat tudnának nyerni, mivel ők a tapasztalatok szerint egészséges társaiknál jóval lojálisabbak, egyes helyzetekben sokkal produktívabbak is.”
Akadálymentesítés – nem csupán fizikai értelemben
A munkahelyek akadálymentesítése nem csupán a megfelelő rendszerek fizikai kialakítását (rámpák, hang- és fényjelzések, kijelzők stb.) jelenti, hanem a működés szélesebb körű, a megváltozott munkaképességűek speciális igényeit figyelembe vevő kialakítását. Ilyen intézkedés a megfelelő műszakbeosztás – egyes MMK alkalmazottak nem dolgozhatnak éjszakai műszakban, másoknak a 8 órás műszak teljesítése jelent komoly akadályt. De ide tartozik például a fizikai terhelések (például hosszas állással járó munka vagy súlyosabb tárgyak mozgatása) csökkentése, a gyógyszerezéshez vagy egyéb speciális egészségügyi igényekhez igazodó munkaszünetek bevezetése, esetleg az ezekhez szükséges helyiségek biztosítása stb. is.
Sokat spórolhatnak a cégek a rehabilitációs audit segítségével is
A foglalkoztatottak átlagéletkora ma Magyarországon elérte a 45 évet, és ezzel párhuzamosan a munkavállalók átlagos egészségi állapota is romló tendenciát mutat. Egyre több az olyan munkavállaló, aki nincs is tisztában azzal, hogy olyan fennálló betegsége van, amelynek nyomán ő maga szja-kedvezményben, a munkáltatója pedig rehabilitációs mentesülésben részesülhet.
Ezen a helyzeten sokat segíthet a rehabilitációs audit, melynek során külső HR-szolgáltató világítja át az adott vállalat meglévő munkaerő-állományát. Ezek az auditok szinte mindig azt eredményezik, hogy érezhetően csökken az adott cég által fizetendő rehabilitációs hozzájárulási összeg. Az egészségi állapot tabutéma, így a legtöbb esetben sem a munkavállaló, sem a munkáltató nem élnek a jogszabály által biztosított lehetőségekkel. Ezt a tartózkodó magatartást azonban egy külső szolgáltató bevonásával hatékonyan lehet kezelni oly módon, hogy az teljes mértékben biztosítsa az ilyenkor kötelező diszkréciót és megfeleljen a GDPR előírásoknak.
FIZESSEN ELŐ 2026-RA AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2026-ban is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2026 ● Cafetéria szabályzat 2026 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2026.01.09.
Bruttó ár: 38 100 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2026.01.09.
Bruttó ár: 38 100 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2026.01.09
Bruttó ár: 38 100 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Naplófőkönyv és pénztárkönyv az egyéni vállalkozások tükrében
Bruttó ár: 13 990 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 11 193 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2026)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 2 095 Ft -
Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban
Bruttó ár: 25 200 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 20 160 Ft
Postaköltség: 2 625 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja

