Jelentős munkajogi változások várhatók 2022 nyarán

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: L-SOFT

2022. augusztus elejéig hazánknak, mint uniós tagállamnak két fontos, munkajogi tárgyú irányelvet is át kell vennie, ráadásul mind a kettő jelentősen érinti a munka- és pihenőidő szabályozását.

I. Az Európai Unióban alkalmazandó átlátható és kiszámítható munkafeltételekről szóló 2019/1152-es irányelv

Az irányelv legfontosabb újdonsága, hogy újraszabályozza a munkáltató „tájékoztatási” kötelezettségét.

A tájékoztató tartalma sokkal részletesebb lesz az eddigieknél, és átadásának határideje is lerövidül az eddigi tizenöt napról hétre, illetve munkaszerződés-módosítás esetén haladéktalan átadási kötelezettségre.

A tájékoztatóban ki kell térni számos új, eddig nem kötelező körülményre, pl. a munkavégzés helyére, a munkaviszony megszűnésének várható idejére határozott idejű munkaviszony esetén, a munkarend ismertetésére azzal, hogy ha a munkarend nem kiszámítható, akkor azokról az időszakokról is tájékoztatni kell a munkavállalót, amely időszakokban a munkavállaló munkavégzésre kötelezhető.

Utóbbi kötelezettség azt jelenti, hogy nem csak a munkaidő-beosztást kell közölni a munkavállalóval, hanem azokat az elméleti időszakokat is, amelyekre a munkaidő egyáltalán beosztható.

Egyes vélemények szerint ebből az is következik, hogy az ún. négyműszakos munkarend az irányelv átvételét követően nem képzelhető el, azaz nem lehetséges olyan munkarend, amelyben a munkavállaló a hét bármely napján bármely időszakban beosztható lehet.

Igen fontos változás, hogy a fenti szabályokból az is következik, hogy a jelenlegi gyakorlattal szemben előre, időben értesíteni kell a munkavállalót a rendkívüli munkavégzés elrendeléséről is, illetve az is csak a fenti időszakon belül rendelhető el. Ellenkező esetben a munkavállaló megtagadhatja a munkavégzést. A munkavégzést rendes munkaidő elrendelése esetén is megtagadhatja, ha az nem a fenti időszakon belül kerül elrendelésre.

II. A szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló 2019/1158-as irányelv

Az irányelv legalább 10 munkanap apasági szabadságot ír elő gyermek születése esetére. Mindkét szülő a gyermek nyolc éves koráig összesen – tehát nem évenként! – négy hónap szülői szabadságra jogosult.

A hozzátartozójuk gondozását végző munkavállalók évente legalább öt munkanap szabadságra jogosultak.

A fenti szabadságokra nem feltétlenül a teljes munkabér jár, azonban a szabadságra járó díjazásnak olyannak kell lennie, hogy az legalább a betegségi táppénz összegét elérje, illetve elősegítse a szülői szabadság mindkét szülő általi igénybe vételét.

A gyermek nyolc éves koráig a szülő kérheti „rugalmas munkafeltételek” alkalmazását, ideértve a részmunkaidőt, a távmunkát vagy a rugalmas munkaidő-beosztás kérését.
A fenti jogok gyakorlása miatt a munkavállalókat hátrány nem érheti.

A cikk az L-SOFT Zrt. közreműködésével jött létre.

Dr. Fodor T. Gábor sikeres munkajogi előadó mind hazai, mind nemzetközi szinten, munkajogi tárgyú cikkek szerzője magyar és angol nyelven, különböző szaklapokban rendszeresen publikál.

***

MUNKÁLTATÓI ADATKEZELÉS KÉZIKÖNYVE ÉS IRATMINTÁI

Kiadványunk a munkavállalók személyes adatainak jogszerű és bizalmas kezeléséhez ad gyakorlati segítséget és megoldásokat, ezzel kialakítható és fenntartható a jogszerű munkáltatói adatkezelés rendje. Kiadványunkkal a munkáltatók tesztelhetik, hogy eddigi gyakorlatuk és adatkezelésük biztonsági szintje mennyiben felel meg a hatályos jogi előírásoknak. ● Tartalom: A munka törvénykönyve adatkezelési szabályai ● Munkáltatók a GDPR hatálya alatt ● Munkaügyi-személyzeti nyilvántartás és adatkezelés ● A munkáltató által biztosított e-mail fiók, számítógép és mobiltelefon ellenőrzése ● Munkahelyi kamerás megfigyelés alkalmazásának feltételei ● A munkáltató kötelező adatkezelései ● Útmutató az iratminták alkalmazásához További infó és megrendeléés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra