Hírek
JOG kategória hírei

Kreditpontos képzésajánló képzések – Utolsó csoportok indulnak

JOG

Képzéseinken mérlegképes könyvelőknek (VÁLLALKOZÁSI, IFRS), adótanácsadóknak, adószakértőknek, okleveles adószakértőknek és könyvvizsgálóknak biztosítunk kreditpontot előadás, tantermi képzés és online tanfolyamok formájában. Kiváló előadók és minőségi oktatás a Sämlingnél.

A köztulajdonú gazdasági társaságok kockázatait méri az Állami Számvevőszék

JOG

Az állami és önkormányzati gazdasági társaságok korrupciós kockázatait és az azokat mérséklő integritási kontrollokat méri föl az Állami Számvevőszék (ÁSZ), hogy hatékonyabban védekezhessenek az integritásukat fenyegető korrupciós és egyéb veszélyekkel szemben.

Ab: módosítani kell a földforgalmi törvény öröklést érintő szabályait

JOG

A földtörvény módosítását írta elő az Alkotmánybíróság abban a vonatkozásban, hogy ha a törvény korlátozása miatt nem jut hozzá az örökös a végrendeletben rá hagyott földterülethez, akkor ezért kompenzáció illesse meg. Az Ab a döntését szerdán tette közzé a honlapján.

Európai Egyedi Azonosítót (EUID) kapnak a cégek

JOG

Az európai igazságügyi portál (e-Justice portál) keresőprogrammal nyújt segítséget abban, hogy egy tagállamban regisztrált meghatározott cégformájú cég, meghatározott adatai lekérdezhetőek, cégiratok, így létesítő okirata (módosítása és az egységes szerkezetű létesítő okirat) hozzáférhetőek legyenek. A magyar cégnyilvántartásban a cégjegyzék 60. rovatába került generálásra ezen adat, amely minden cég esetében a következő: HUOCCSZ.cégjegyzékszám.

Hatályba léptek a Csődtörvény változásai

JOG

2017. májusában fogadták el a Csődtörvény módosítását, a változások július elsején léptek hatályba. Az új szabályok az ezt követően indult csőd- és felszámolási eljárásokban alkalmazhatók.

Hatályba léptek a határon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó szabályok

JOG

Hatályba léptek a határon átnyúló fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó új európai uniós szabályok, amelyek célja, hogy elősegítsék a követelésbehajtást ezekben az eljárásokban - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

Kúria: bátrabban kell alkalmazni az alaptörvényt

JOG

Változnia kell a bírói gondolkodásnak, tágulnia kell a bírói jogértelmezés kereteinek és bátrabban kell alkalmazni az alapjogi szempontokat az ítélkezésben

A Fővárosi Törvényszék több mint 13 ezer kft. ellen jár el a tőkeemelés elmulasztása miatt

JOG

A március 15-i határidőig 13 ezer kft. nem emelte meg a törzstőkéjét a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén, a társaságok ellen a cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást indít - közölte szerdán a Fővárosi Törvényszék

Sok végelszámolás indul

JOG

A korlátolt felelősségű gazdasági társaságok tulajdonosainak legkésőbb március 15-ig 500 ezer forintról 3 millió forintra kellett emelniük a törzstőkét. Ugyanakkor több mint két hónappal a tőkeemelésre adott határidő után még mindig 27 ezer korlátolt felelősségű társaság van, amely nem felel meg a követelményeknek.

A civil szervezetekre vonatkozó szabályozás változása

JOG

Az új szabályok értelmében az általános, nem mintaokirattal, hanem egyedi létesítő okirattal alakuló szervezet bejegyzésére irányuló eljárásban csak egyszer írhat elő hiánypótlást a bíróság, és ekkor a kérelem valamennyi hiányosságát meg kell jelölnie. Bizonyos szervezetek esetében pedig a nyilvántartásba vételi, a változásbejegyzési kérelemnek helyt adó, valamint a közhasznú nyilvántartásba vételt elrendelő végzés ellen megszűnik a fellebbezési jog, így a határozat már a közléssel jogerőssé válik, és ezen végzéseket közzéteszik a bíróságok központi honlapján.

KPMG: a magyar cégeknek fel kell készülniük az EU új adatvédelmi rendeletére

JOG

Az uniós adatvédelem jelenleg csupán irányelvként működik, a tagországonként eltérő szabályértelmezés sok gondot okoz a vállalkozásoknak, a GDPR viszont rendeleti szintű, és így minden tagállamra egységesen érvényes lesz. Hozzátették, hogy az új rendelet szerint a büntetések is jelentősen nőnek, súlyos és visszaeső szabálysértők akár az éves árbevételük 4 százalékát is kifizethetik bírságként.

Uniós bíróság: a támogatás a vegyes tulajdonú földterületek esetében is jár

JOG

Nem fosztható meg egy magánszemély a résztulajdonában álló erdőterület után járó uniós támogatástól azért, mert a terület egy része állami tulajdonban van - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága.

Kúria: módosítani kellene a cégvezetők felelősségének szabályait

JOG

Sajnos, a magyar gazdasági életben nem egyszer előfordul, hogy amikor fizetésképtelenség fenyeget, egyes vezetők tisztségviselők passzív, mulasztásos vagy éppen aktív magatartásukkal hozzájárulnak a rájuk bízott gt vagyonának csökkenéséhez.

Információs társadalom kérdései a jogalkalmazásban

JOG

Amikor egy cég elvállal egy szoftverkészítést és ahhoz az interneten nyílt forráskóddal toboroz alvállalkozókat, akkor az elkészült szoftverrel kapcsolatban nehezen kezelhető kérdések merülnek fel az adózás, a szerzői jog vagy éppen a szavatosság terén

Illeték- és költségmentes cégalapítás 2017. március 16-tól

JOG

A törvény értelmében az egyéni cég, a korlátolt felelősségű társaság, a betéti társaság, valamint a közkereseti társaság alapítása illeték- és költségmentes lesz, függetlenül attól, hogy a cégalapítás hagyományos, vagy egyszerűsített eljárásban történik-e.

A korlátolt felelősségű társaságoknak március 15-ig fel kell emelniük tőkéjüket

JOG

A létesítő okiratot március 15-ig kell módosítani, annak alapján április 14-ig ügyvéd igénybevételével változásbejegyzési kérelmet előterjeszteni a cégbíróságnál. Amennyiben a cégbíróság nem dönt 15 munkanapon belül a kérelemről, az azt követő 3 munkanapon belül "automatikusan" bejegyződnek a kérelmező által rögzített adatok.

Fővárosi Törvényszék: Budapesten több mint 26 ezer kft. törzstőkéje még nem éri el a 3 millió forint

JOG

A korlátolt felelősségű társaságok (kft.) törzstőkéje 2017. március 15-től nem lehet kevesebb 3 millió forintnál. Ha a cégek nem tudják biztosítani a tőkeemelés feltételeit, akkor szintén március közepéig kell dönteniük a kft. megszűnéséről vagy átalakulásáról.

Gyorsulhat a civil szervezetek nyilvántartásba vétele

JOG

A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények március 1-én hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célozzák.

Márciustól gyorsulhat a civil szervezetek nyilvántartásba vétele

JOG

A civil szervezetek működésére és nyilvántartására vonatkozó törvények március 1-jén hatályba lépő módosításai a civilekkel kapcsolatos eljárások gyorsítását és egyszerűsítését célozzák - közölte Madarasi Anna, a Fővárosi Törvényszék szóvivője

Korlátolt felelősségű társaságok tőkeemelési kötelezettsége

JOG

A korlátolt felelősségű gazdasági társaságok tulajdonosainak figyelmét felhívjuk a Ptk. módosítása alapján az alábbiak szerint fennálló törzstőke emeléssel, illetve átalakulással kapcsolatos határidős kötelezettségre és tudnivalókra:


Vissza az előző oldalra