Hírek
JOG kategória hírei

Változások a békéltető testületek eljárásában - a cégeknek is fel kell rá készülni

JOG

A fogyasztói jogvitákban az eljárás alapvetően az online térben fog történni, azonban a fogyasztó kérhet személyes meghallgatást is. A cég békéltetési eljárás során fennálló együttműködési vagy tájékoztatási kötelezettségének megszegése kötelező bírságkiszabást von maga után a fogyasztóvédelmi hatósági eljárásban. Ha a feleknek nem sikerül egyezségre jutniuk, a békéltető testület a cég alávetési nyilatkozata hiányában is kötelezést tartalmazó határozatot hoz, amennyiben a fogyasztó kérelme megalapozott és az érvényesíteni kívánt igénye maximum 200.000,- Ft.

Közzétette a NAK a földadásvételi szerződések alapját képező árakat

JOG

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közzétette a honlapján a helyben szokásos értékesítési árakat, amelyeket a földadásvételi szerződések értékelésekor a helyi földbizottságoknak alapul kell venniük - közölte a NAK

Elfogadták a visszaélések bejelentéséről szóló törvényt

JOG

Az alaptörvényben biztosított petíciós jog szabályozását, valamint európai uniós jogharmonizációs kötelezettségből fakadóan a visszaélés-bejelentési rendszer törvénybe foglalását és a bejelentők védelmére vonatkozó garanciákat is tartalmazza a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény.

Megugrott a fizetésképtelenségi eljárások száma Magyarországon

JOG

Majdnem kétszer annyi felszámolási eljárás indult magyarországi székhelyű vállalatokkal szemben 2022-ben, mint egy évvel korábban - derül ki  a Coface nemzetközi hitelbiztósítón elemzéséből. Továbbra is az építőipar számít a legrizikósabb szektornak, a legstabilabb pedig az agrárium - összegezték.  

Kft kézikönyv - kft. tagoknak és ügyvezetőknek az Önadózótól

JOG

Korlátolt felelősségű társaságok működési szabályai ● Tagok jogállása ● Többségi tagok többletkötelezettségei ● Kisebbségi tagok többletjogai és jogérvényesítési lehetőségei ● Üzletrész átruházása és adózása ● Üzletrész a házastársi közös vagyonban ● Üzletrész öröklése ● A taggyűlés működési szabályai ● Ügyvezetők feladatai, felelőssége ● Veszélyes vizek, kritikus területek a cégvezetésben ● Foglalkoztatás és információbiztonság a társaságban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is

Milyen jogi kockázatai vannak a cégátvilágításoknak?

JOG

A lényege abban ragadható meg, hogy mivel az eladósorba került céltársaság piaci potenciálját és értékét csak korlátozottan lehet megbecsülni nyilvánosan elérhető adatok alapján, ezért gondoskodni kell arról, hogy a vevő megismerhesse a céltársaság üzletileg érzékeny adatait, amelyek alapján megbizonyosodhat arról, hogy a céltársaságot megéri-e megvennie, és ha igen, mennyiért

Üzleti titokvédelmi csomag cégeknek - most 50% bevezető kedvezménnyel rendelhető!

JOG

Kis- és középvállalkozói körben általában kell egy megélt eset, a saját üzleti titok tényleges eltulajdonításának megtapasztalása, hogy komolyan vegyék a problémát. De ezt nem muszáj megvárni.... Csomagunk tartalmaz egy kézikönyvet (print+pdf), szabályzat- és szerződésmintákat az üzleti titok és a know-how cégen belüli megóvásához. Most 50 % bevezető kedvezménnyel rendelhető az Önadózó Webáruházban - https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/uzleti-titokvedelmi-csomag-cegeknek-351

KPMG: a németországi cégek magyar beszállítóit is érinti az új német átvilágítási törvény

JOG

A rendelkezés célja, hogy biztosítsa az emberi jogok tiszteletben tartását és a környezeti károk csökkentését az ellátási lánc szereplőinél, ezért a Németország felé irányuló 11 000 milliárd forintos magyar exportot előállító cégek egy részének fel kell készülnie az előírt átvilágításra. A hazai és külföldi - köztük magyar - beszállítók arra számíthatnak, hogy a német vállalatok hamarosan jelentős adminisztrációval, akár többletköltséggel járó adatkérési, ellenőrzési, folyamatfejlesztési és szerződéses klauzulákra vonatkozó igénnyel jelentkeznek.

Változtak a termőföld öröklés szabályai

JOG

Változott januártól a földterületek öröklésének szabályozása: míg korábban egy földterület osztatlan közös tulajdonként átszállhatott az örökösökre, idéntől ez már legfeljebb csak átmenetileg lehetséges. Az örökösöknek január 1-jétől ugyanis dönteniük kell arról, hogy mi legyen a földterület sorsa: megegyezhetnek, hogy kié legyen, értékesíthetik, esetleg felajánlhatják az államnak.

Az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmények nyomozásáról jelent meg tanulmánykötet

JOG

A miskolci jogi kar kiemelt projektje a Hercule, a programban az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmével, anyagi, és eljárásjogi kérdések kutatásával, uniós és nemzeti jogrendszerek összehasonlításával foglalkoznak, alapvetően büntetőjogi és eljárásjogi kérdésekre összpontosítva. Kijelenthető, hogy olyan eredmények születtek, amelyek segítik a jogértelmezést és iránymutatóak lehetnek a joggyakorlat számára

Megjelent a Kft kézikönyv 2023 - rendelhető!

JOG

Korlátolt felelősségű társaságok működési szabályai ● Tagok jogállása ● Többségi tagok többletkötelezettségei ● Kisebbségi tagok többletjogai és jogérvényesítési lehetőségei ● Üzletrész átruházása és adózása ● Üzletrész a házastársi közös vagyonban ● Üzletrész öröklése ● A taggyűlés működési szabályai ● Ügyvezetők feladatai, felelőssége ● Veszélyes vizek, kritikus területek a cégvezetésben ● Foglalkoztatás és információbiztonság a társaságban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. Önadózó előfizetőknek 20% kedvezménnyel 7 920 Ft https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/kft-kezikonyv-333

Megjelent a Betéti társaságok kézikönyve 2023 - rendelhető!

JOG

Bt. tagok, ügyvezetők jogállása, feladatai, felelőssége ● Működési szabályok ● Átalakulás, cégmegszüntetés, végelszámolás ● Munkajogi, adózási, könyvelési tudnivalók bt. tagoknak ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. Önadózó előfizetőknek 20% kedvezménnyel 7 920 Ft https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/beteti-tarsasagok-kezikonyve-332

Módosulnak a gazdaságátadás és a földszerzés szabályai

JOG

A gazdaságátadás folyamatát megkönnyítő új törvény mellett január elsejétől törvénymódosítás szab határt az osztatlan közös tulajdonban álló területek öröklés miatti további aprózódásának, és újabb változások akadályozzák a spekulatív célú ügyleteket a földszerzésben - egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet az Agroinform.hu.

Cégmegszüntetési segédlet Bt-k, Kft-k egyszerűsített végelszámolásához

JOG

Kiadványunk segítségével egyszerűen, gyorsan, olcsón és önállóan - ügyvédi közreműködés nélkül is - megszüntetheti bt-jét, kft-jét. Forgatókönyv, iratminták, adózási buktatók, illetékszabályok - a 2022. augusztus 10-től hatályos szabályok szerint! Megrendelés: Önadózó Webáruház! https://www.onadozo.hu/webaruhaz/e-konyvek-5/cegmegszuntetesi-segedlet-az-egyszerusitett-vegelszamolas-kezikonyve-es-iratmintai-283

Eljött a gazdaságátadási szerződések ideje az agráriumban

JOG

a gazdaságátadási szerződéssel kiküszöbölhető lenne az a mindenki számára nehéz élethelyzet, amibe egy-egy haláleset sodorhat egy gazdaságot. Ugyanakkor a szerződés gördülékennyé tehetné egy működő gazdaság átadása-átvétele során például a termőföld, a támogatási jogosultságok, az engedélyek vagy szerződések átvételét.

Cégmegszüntetési segédlet Bt-k, Kft-k egyszerűsített végelszámolásához

JOG

Kiadványunk segítségével egyszerűen, gyorsan, olcsón és önállóan - ügyvédi közreműködés nélkül is - megszüntetheti bt-jét, kft-jét. Forgatókönyv, iratminták, adózási buktatók, illetékszabályok - a 2022. augusztus 10-től hatályos szabályok szerint! Megrendelés: Önadózó Webáruház! https://www.onadozo.hu/webaruhaz/e-konyvek-5/cegmegszuntetesi-segedlet-az-egyszerusitett-vegelszamolas-kezikonyve-es-iratmintai-283

Cégmegszüntetési segédlet Bt-k, Kft-k egyszerűsített végelszámolásához

JOG

Kiadványunk segítségével egyszerűen, gyorsan, olcsón és önállóan - ügyvédi közreműködés nélkül is - megszüntetheti bt-jét, kft-jét. Forgatókönyv, iratminták, adózási buktatók, illetékszabályok - a 2022. augusztus 10-től hatályos szabályok szerint! Megrendelés: Önadózó Webáruház! https://www.onadozo.hu/webaruhaz/e-konyvek-5/cegmegszuntetesi-segedlet-az-egyszerusitett-vegelszamolas-kezikonyve-es-iratmintai-283

Pénzmosás esettanulmányok - számlaváltós csalással

JOG

A két ügyvéd a névleges ügyvezetőkkel létrehozott, ténylegesen nem működő cégek alapításában, névváltoztatásában működött közre. Így jutottak a "számlaeltérítéses" csalásból eredő pénzhez, amelyet megtévesztett szlovén, angol, görög gazdasági társaságok utaltak át a cégek számlájára. A pénzt eredetének leplezésére az elkövetők fiktív jogcímen utalták tovább vagy készpénzben felvették.

Külföldiek magyarországi részesedésszerzése – most már örökre engedélyköteles?

JOG

Több mint két évvel ezelőtt, átmeneti szabályként lett engedélyköteles a külföldiek magyar társaságban való részesedésszerzése. A szabály időközben állandósulni látszik, azonban jogértelmezési kérdések sokasága nem került még megválaszolásra. A piaci szereplők egy része beletörődéssel, mások viszont komoly ellenérzéssel követik a folyamatot. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda foglalja össze az eddigi fejleményeket.

A Kormány befagyasztotta a késedelmi kamatokat

JOG

A 454/2022. (XI. 9.) Korm. rendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Ez az intézkedés feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza. A változást a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársa, dr. Hegyi Áron foglalta össze röviden


Vissza az előző oldalra