Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra


A munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére helyezik a hangsúlyt, a bértámogatási programok meghosszabbítását nem tervezik

Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

György László közölte: a munkahelyvédelmi bértámogatás keretében a kormány több mint 226 ezer munkavállalónak nyújtott támogatást. A gazdaság védelme és újraindítása során a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére helyezik a hangsúlyt, a bértámogatási programok meghosszabbítását nem tervezik - mondta.

Az államtitkár kiemelte, hogy tizedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, az elmúlt héten 2456-tal lett kevesebb.

Júliusban már többen dolgoztak, mint januárban, még mindig kevesebben, mint tavaly júliusban, de 730 ezerrel többen a tíz évvel ezelőttinél - hangsúlyozta.  

Beszámolt arról is, hogy jövő hétfőn jelenik meg a kamarákkal és a vállalkozói érdekképviseletekkel együtt készített vállalati fehér könyv, amelyben példákkal alátámasztva ismertetik, hogy a koronavírus-válság második fázisában milyen intézkedéseket hozhatnak a vállalkozások annak érdekében, hogy működésüket folyamatosan fenntarthassák.

Hozzátette, a vállalkozásokat - ahogy tavasszal, a járvány kezdetén - megkérték, mondják el véleményüket az őket foglalkoztató kérdésekről, a kormányzati intézkedésekről, várakozásaikról, amire szeptember 4-ig van lehetőségük

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra