Kavosz: már igényelhető a Széchenyi Lízing GO! konstrukció

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

A széles körűen felhasználható, kiemelten kedvező feltételű Széchenyi Lízing GO! az állami támogatásnak köszönhetően évi fix 0,5 százalékos kamat mellett érhető el a vállalkozások számára, maximum 1 milliárd forintig, akár 10 éves futamidővel, és kezdő vállalkozások számára is igényelhető.

Már igényelhető az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kamat- és kezelési költség támogatása mellett működő Széchenyi Lízing GO! konstrukció, amely a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások számára nyújt lehetőséget eszközbeszerzés finanszírozására - hívta fel a figyelmet Krisán László, a Széchenyi Kártya Programot működtető Kavosz Zrt. vezérigazgatója

A közlemény szerint a 2021. szeptember 1-jétől igényelhető Széchenyi Lízing GO! az első konstrukció a Széchenyi Kártya Programban, amely online is kezdeményezhető.

A Kavosz ismerteti, hogy a széles körűen felhasználható, kiemelten kedvező feltételű Széchenyi Lízing GO! az állami támogatásnak köszönhetően évi fix 0,5 százalékos kamat mellett érhető el a vállalkozások számára, maximum 1 milliárd forintig, akár 10 éves futamidővel, és kezdő vállalkozások számára is igényelhető.

A Kavosz közleménye idézi Zs. Nagy Istvánt, a Magyar Lízingszövetség elnökét, aki szerint a piaci visszajelzések alapján a Széchenyi Lízing GO! iránt kifejezetten erős kereslet mutatkozik, és a konstrukció jelentősen hozzájárul a vállalkozások járvány utáni helyzetének javításához.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra