Két adócsomag is kihirdetésre került - ezek a legfontosabb változások
Címkék: adóváltozások 2026
Az idei ősz két adócsomag elfogadásával zárult. Az első csomag – amely még októberben társadalmi egyeztetésre került – 2025. november 19-én került kihirdetésre. Ezt követte november 21-én a második módosító csomag elfogadása, amely további változásokat vezetett be.
Az első adócsomag adminisztrációt csökkentő és jogharmonizációs célú módosításai a tervezethez képest nagy részben változatlanul kerültek át a kihirdetett törvénybe. A személyi jövedelemadó területén megvalósult a gyermekeket nevelő anyák kedvezményéhez kapcsolódó nyilatkozattétel egyszerűsítése, valamint rögzítésre került a kétgyermekes anyák kedvezményének új rendszere. A kriptoeszközökhöz kapcsolódó veszteségek adókiegyenlítésének szabályozása is a tervezet szerint került be, amely a veszteségek időbeli korlát nélküli elszámolását teszi lehetővé megfelelő nyilvántartás mellett.
Az általános forgalmi adót érintő lényeges elemeket szintén elfogadták: bővült a befogadott számlák adatszolgáltatási kötelezettsége, aktualizálták a csoportos adóalanyiság szabályait, valamint 2026-tól 5%-os áfa alá kerül például a marhahús.
A végelszámolásokhoz kapcsolódó illetékszabályok is módosultak, és több eljárásjogi rendelkezés – például az önellenőrzést kiváltó kérelmi lehetőség, a NAV új TB-informatikai rendszeréhez kapcsolódó szabályok, illetve a transzferár-kiigazítások számviteli kezelése – is a tervezet szerint került kihirdetésre.
A globális minimumadó rendszeréhez kapcsolódó több pontosítás szintén elfogadásra került.
A reklámadó 0%-os mértékét csak fél évre hosszabbították meg, amely alapján most úgy tűnik, hogy 2026. július 1-jétől az érintetteknek számolni kell majd a reklámadó fizetési kötelezettséggel.
A tervezethez képest végül nem került be a látvány-csapatsport támogatásból megvalósult beruházások átruházási szabályainak szigorítása a társasági adó törvénybe.
A kihirdetett törvény ugyanakkor tartalmaz olyan új rendelkezéseket is, amelyek az októberi tervezetben még nem szerepeltek. Ilyen például a személyi jövedelemadó területén az otthontámogatásból származó jövedelem, mely bekerült a juttatási elemek közé, és a béren kívüli juttatásra vonatkozó szabályok szerint fog adózni.
A második adócsomag a vállalkozások adóterheit hivatott csökkenteni.
Általános forgalmi adó (ÁFA)
Az áfa alanyi adómentesség értékhatára három egymást követő évben lépcsőzetesen emelkedik: 2026. január 1-jétől 20 millió forintra, 2027-től 22 millió forintra, 2028-tól pedig 24 millió forintra.
A szabályozás egy további könnyítést is tartalmaz: ha az adóalany korábban az értékhatár túllépése miatt kiesett a mentesség köréből, azonban az új értékhatáron belül van, a két éves visszalépési tilalom nem vonatkozik rá, hanem azonnal választhatja az adómentességet.
Társasági adó (Tao)
A második őszi adócsomag egy új, kifejezetten környezetvédelmi célú társasági adókedvezményt vezet be, és egyúttal bővíti a meglévő fejlesztési adókedvezmény alkalmazási körét. Egyrészt a Tao. törvény több új, uniós szinten meghatározott környezetvédelmi fogalommal (biológiai sokféleség, ökoszisztéma, rehabilitáció, természetalapú megoldás stb.) egészül ki, amelyek szükséges alapot teremtenek a bevezetett kedvezmények pontos alkalmazásához.
Új adókedvezményként jelenik meg a 22/I. § szerinti kedvezmény, amely a környezeti károk felszámolására, természetes élőhelyek rehabilitációjára, a biológiai sokféleség védelmére, illetve az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást támogató beruházásokhoz kapcsolódik.
Emellett a 22/B. § szerinti fejlesztési adókedvezmény köre is bővül: új jogcímként bekerül a tiszta technológiák gyártási kapacitásának létrehozására irányuló beruházás, szigorú állami támogatási feltételek mellett, a CISAF-közlemény szabályaihoz igazítva.
Kisvállalati adó (KIVA)
A kisvállalati adó (KIVA) választásához kapcsolódó létszámhatár 50 főről 100 főre, az árbevétel- és mérlegfőösszeg-határ pedig 3 milliárd forintról 6 milliárd forintra emelkedik. A bentmaradási üszöbök szintén duplázódnak: az árbevételi limit 6 milliárd forintról 12 milliárd forintra, a létszámhatár pedig 100 főről 200 főre nő. Ezzel a módosítás a KIVA-t a nagyobb méretű, de még mindig KKV-körbe tartozó cégek számára is szélesebb körben teszi választhatóvá.
Kiskereskedelmi adó
A kiskereskedelmi adó szabályai 2025-től úgy változnak, hogy magasabb árbevételig marad adómentes a vállalkozás, és a következő adókulcsok is csak magasabb sávhatároknál lépnek be. Ez azért fontos, mert a kiskereskedelmi adót a cégek sávosan fizetik: az adóalap minden része arra a kulcsra esik, amely az adott sávhoz tartozik. Az új szabályok szerint az adóalap első része immár 1 milliárd forintig adómentes, a 30 milliárd forintos határ 50 milliárdra, a 100 milliárdos határ pedig 150 milliárdra tolódik. Ennek megfelelően a módosítás azt eredményezi, hogy ugyanakkora bevétel mellett a vállalkozás nagyobb része marad a kedvezőbb sávokban, így a tényleges adóteher csökken.
A módosítás egy fontos átmeneti rendelkezést is tartalmaz a 2025-ben kezdődő adóévre. Amennyiben az adózó a hetedik és a tizedik hónap 20. napjáig esedékes, már megfizetett adóelőlegek alapján több adót fizetett be, mint amennyi a 2025. évre ténylegesen fizetendő adó az új, emelt sávhatárok alkalmazásával, akkor a különbözetet az adóév végéig visszaigényelheti. A visszaigénylésre az állami adó- és vámhatóság által közzétett nyomtatvány elektronikus benyújtásával nyílik lehetőség, az adózás rendjéről szóló törvény adóvisszatérítési szabályai szerint.
Adózás rendje (Art.)
Az eljárásjog területén bevezetésre kerülnek könnyítések az egyéni vállalkozókat illetően, változik továbbá a negyedéves társasági adóelőleg megfizetésének rendje: az első három negyedévre az előlegfizetés a korábbi szabályoknak megfelelően történik, ugyanakkor a negyedik negyedéves előleget már nem a negyedévet követő hónap 20. napjáig, hanem magában a negyedév utolsó hónapjának 20. napjáig kell megfizetni.
FIZESSEN ELŐ 2026-RA AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2026-ban is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2026 ● Cafetéria szabályzat 2026 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Naplófőkönyv és pénztárkönyv az egyéni vállalkozások tükrében
Bruttó ár: 13 990 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 11 193 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban
Bruttó ár: 25 200 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 20 160 Ft
Postaköltség: 2 625 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja


