Hírek
KKV kategória hírei

Nőhet a növekedési hitelt igénylők száma az év hátralévő részében

KKV

Az igénylő cégek legnagyobb arányban a 700 millió és 10 milliárd forint éves nettó árbevétellel rendelkező, 10-49 főt foglalkoztató, Közép-Magyarországon tevékenykedő cégek közül kerültek ki. A felmérés alapján a hitelhez jutók több mint fele új beruházási, illetve forgóeszköz hitelt vett igénybe. A legtöbben, 56 százalék gépeket és tárgyi eszközöket szereztek be, illetve ingatlanvásárlásra és építésre fordították a forrást.

Kevesebb cég alakult, mint amennyi megszűnt

KKV

Az idén, az első három negyedévben 25 027 vállalkozást töröltek, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba. A világgazdasági válság kezdete – 2008 szeptembere óta – ez az első év, hogy a törölt cégek száma meghaladja az újonnan alapítottakét. Az adatokat összevetve: ebben az esztendőben 17 százalékkal több társaság húzta le a rolót, mint amennyi kitette az új cégtáblát – tájékoztat a feketelista.hu.

Kavosz: a kkv-k várják az új uniós pályázatokat

KKV

A vállalkozásoknak égető szüksége van az uniós forrásokra, ezért nagyon fontos, hogy októbertől saját költségvetési kockázatra elkezdi kiírni a kormány a gazdaságfejlesztési pályázatokat, még akkor is, ha a részletekre Brüsszel még nem bólintott rá, hiszen a korábbi sikerpályázatokhoz hasonló kiírások esetén nem túl valószínű, hogy az unió nem fogadja be azokat

CIB: újra fejlesztéseket terveznek a kisvállalkozások

KKV

A vállalkozások közel 60 százaléka gondolkodik kihasználható üzleti és fejlesztési lehetőségekben, ezeket kis lépésekben, megfontoltan tervezik megvalósítani. A megkérdezettek 23 százaléka kis fejlesztéseket, beruházásokat tervez, 18 százalék a tevékenység bővítését tartja elképzelhetőnek, 13 százalék pedig belföldi vagy külföldi terjeszkedést lát lehetségesnek.

Iposz: a kisvállalkozások döntő szerepet játszanak a foglalkoztatásban

KKV

A hazai kisvállalkozások döntő szerepet játszanak a foglalkoztatásban, a munkahelyteremtésben, a szakképzésben és az adóbevételek megteremtésében - mondta Németh László, az Ipartestületek Országok Szövetsége (Iposz) elnöke csütörtökön a Magyar Kézművesség Napja ünnepségen Budapesten.

Kevesebb az exportképes kkv-k száma a statisztikában kimutatottnál

KKV

A hivatalos statisztika szerint az a kkv minősül exportképesnek, amelyik már néhány éve működik és az árbevétele százmilliós nagyságrendű. Ebből mintegy 4 ezer van Magyarországon, de a valóban exportképes kkv-k száma ettől kevesebb, mivel az előbbi mutatók mellett szükséges a megfelelő menedzsment is, amelynek a minőségére nincs adat

A Magyar Iparszövetség támogatja a vállalkozások gazdaságfejlesztési pályázatokon való részvételét

KKV

Kedvezőnek tartják, hogy a 2014-2020 közötti időszakban rendelkezésre álló több mint 7400 milliárd forint támogatási összeg 60 százalék gazdaságfejlesztésre fordítható, ezen belül mintegy 16 százalék kkv-k fejlesztésére, további 16 százalék foglalkoztatás-bővítésre, 9 százalék kutatás-fejlesztési tevékenységre lesz elkülönítve.

Hogy néz ki a könyvelői piac?

KKV

A számvitellel, könyveléssel, adótanácsadó cégek a korábbinál hatékonyabban működnek: csökkenő létszám, gyakran változó ügyfélszám, stagnáló árak mellett kiszámíthatatlan jogszabályi környezetben értek el nagyobb árbevételt. „Ezt tekinthetnénk akár örvendetes változásnak is, ugyanakkor kockázatokat is rejt magában.

A vagyonvédelmi tevékenységben is lesz minimális rezsióradíj

KKV

Az építőipar után a vagyonvédelmi szolgáltatóknál is kötelező lesz a minimális rezsióradíj meghatározása, ennek az eljárási szabályait hozta nyilvánosságra a kormány a legutóbbi Magyar Közlönyben megjelent rendeletében. A kötelező rezsióradíj miatt csökkenhet a vagyonőrök száma.

NGM: nőtt a kkv-k részesedése az exportértékesítésben

KKV

A kis- és középvállalkozások (kkv) részesedése a magyar exportértékesítésben három év alatt három százalékkal nőtt, egyebek mellett ez derül ki a kkv-k 2011-2012. évi helyzetéről szóló jelentésből, amelyet a kormány a hétfői ülésén elfogadott - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden.

Jogi előírások a németországi munkavállalásra

KKV

Komoly problémák adódhatnak Németországban abból, ha egy önkormányzati ellenőrzés során kiderül, hogy például a kőművesmunkával kapcsolatos tevékenységre bejelentett cég festési munkákat is végez, ugyanakkor ezt a tevékenységét elmulasztotta előzetesen bejelenteni - egyebek mellett ezt a praktikus tanácsot is tartalmazza az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) kiadványa, amely a német és osztrák munkavállalás feltételeit tartalmazza.

MNB: csaknem hatezer vállalkozás részesül a második növekedési hitelprogramból

KKV

A növekedési hitelprogram (nhp) második szakaszában részt vevő hitelintézetek 223,4 milliárd forint összegű szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a múlt hónap utolsó munkanapjáig, a teljes összeg 7548 ügylethez és 5834 vállalkozáshoz kapcsolódik.

Kétszer annyi cég alakul, mint amennyit felszámolnak

KKV

Az elmúlt egy év alatt – 2013. június és 2014. május között – 14 683 cég ellen indult felszámolási eljárás. Munkanapokat számítva, naponta átlagosan 60 cég szűnt meg ilyen módon a magunk mögött hagyott esztendőben. Bármennyire is ijesztőnek hangzik ez a szám, az elmúlt öt év legalacsonyabb mutatója, az egy évvel korábbihoz képest is 21 százalékos csökkenést jelez. Az utóbbi öt esztendő alatt egyébként összesen 88 585 céget iktattak ki a piacról felszámolási eljárással – tájékoztat a feketelista.hu portál

EY: visszatérőben a vállalati bizalom a régióban

KKV

Régiós és magyarországi szinten is megduplázódott a bevétel-növekedéssel számoló cégek aránya. A közép- és délkelet-európai térség vállalatvezetői egyre bizakodóbbak a hitelhez jutás feltételeit illetően is, amely a teljes régió gazdasági élénkülését jelezheti– derül ki az EY legfrissebb Tőkebizalmi Barométeréből.

Vélemények a kötelező kamarai tagságról

KKV

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) szerint kötelező iparkamarai tagság esetén a tagdíjat törvényben kellene szabályozni, és általánosságban csak olyan megoldás tudnak támogatni, amelyben a fizetendő tagdíjak mértéke, a szavazati jogok és a kapott szolgáltatások arányban maradnak, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete pedig tiltakozik a kötelező tagság ellen.

MNB: a kkv-szektor lassította a vállalat hitelezés zsugorodását

KKV

Az idei év első negyedévében a teljes vállalati szektor hitelállománya 1,3 százalékkal mérséklődött, ami érdemi lassulást jelent a korábbi évek 3-4 százalékos állományleépüléséhez képest. A kis-és középvállalkozásoknál (kkv) azonban a hitelállomány 0,5 százalékkal nőtt, jelentős részben az MNB növekedési hitelprogramjának (nhp) jóvoltából - derül ki a jegybanknak a hitelezési folyamatokról pénteken kiadott negyedéves elemzéséből.

Nemzeti Cégtár: veszélyes vállalkozásokhoz kapcsolható a hazai cégek 35 százaléka

KKV

Az elaprózott hazai cégstruktúrához nehezen átlátható tulajdonosi szerkezet társul, a mintegy 600 ezer magyarországi cég csaknem egymillió, aktuális állapot szerinti tulajdonosa és cégvezetője szövevényes kapcsolati hálót alkot, s a vállalkozások jelentős része kapcsolódik tönkrement, bedöntött vagy adósságot görgető más cégekhez - hívta fel a figyelmet a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit (NCT) Zrt.

PwC: a magyar vállalatvezetők csaknem fele növelné dolgozói létszámát

KKV

Magyarországon két éve még a magas vezetői potenciállal rendelkező középvezetők kiválasztása okozta a legnagyobb gondot, mára a szakképzett munkaerő felkutatása jelenti az elsődleges kihívást. A válaszadók 59 százaléka tart attól, hogy a fiatal tehetségek elhagyják az országot.

Az Adótanácsadók Egyesülete szerint a kötelező kamarai tagság nem szolgálja a vállalkozások érdekeit

KKV

„A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy vállalkozásoknak kötelező legyen belépni a gazdasági és iparkamarába, mert ez terheik további növelését jelentené valós érdekképviseleti tartalom nélkül.” – mondta el Zara László elnök a szervezet június 3-i sajtótájékoztatóján.

Nemzeti Cégtár: a magyar cégek 98 százaléka mikrovállalkozás

KKV

A magyar cégek 98 százalékának árbevétele nem éri el az évi 2 millió eurót, ami az uniós definíció szerint a kisvállalkozás határa, tehát majdnem az összes magyar cég mikrovállalkozásnak számít EU-s mércével. Az elaprózódó cégstruktúra ingoványos gazdasági környezetet okoz - áll a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. (NCT) közleményében.


Vissza az előző oldalra