Hírek
KKV kategória hírei

PwC: a magyar vállalatvezetők csaknem fele növelné dolgozói létszámát

KKV

Magyarországon két éve még a magas vezetői potenciállal rendelkező középvezetők kiválasztása okozta a legnagyobb gondot, mára a szakképzett munkaerő felkutatása jelenti az elsődleges kihívást. A válaszadók 59 százaléka tart attól, hogy a fiatal tehetségek elhagyják az országot.

Az Adótanácsadók Egyesülete szerint a kötelező kamarai tagság nem szolgálja a vállalkozások érdekeit

KKV

„A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete nem ért egyet azzal a javaslattal, hogy vállalkozásoknak kötelező legyen belépni a gazdasági és iparkamarába, mert ez terheik további növelését jelentené valós érdekképviseleti tartalom nélkül.” – mondta el Zara László elnök a szervezet június 3-i sajtótájékoztatóján.

Nemzeti Cégtár: a magyar cégek 98 százaléka mikrovállalkozás

KKV

A magyar cégek 98 százalékának árbevétele nem éri el az évi 2 millió eurót, ami az uniós definíció szerint a kisvállalkozás határa, tehát majdnem az összes magyar cég mikrovállalkozásnak számít EU-s mércével. Az elaprózódó cégstruktúra ingoványos gazdasági környezetet okoz - áll a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. (NCT) közleményében.

Adószakértők egyesülete: nemzetközi adózási konferencia a kis- és középvállalkozások adózásáról

KKV

A kis- és középvállalkozások adózási, számviteli, ellenőrzési és finanszírozási kérdése áll az idei Adózás Európában - VIII. Nemzetközi Adókonferencia középpontjában, amelyet a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete (MOKLASZ) idén az európai szervezettel, az EFAA-val (European Federation of Accountants and Auditors for SMEs) közösen szervez - mondta Herich György, az egyesület elnöke szerdán Budapesten a konferenciát beharangozó sajtótájékoztatón.

Ingyenes céginformációs szolgáltatás: a nemzeticegtar.hu

KKV

A www.nemzeticegtar.hu oldalon elérhető információs bázis alapja a cégbírósági információk szűkített köre, így a tulajdonosok felsorolása, a jegyzett tőke, valamint az éves mérlegekből átvett pénzügyi adatok - ismertette Pertics Richard, a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A rendszerben szerepel az is, hogy a cég tulajdonosainak, illetve vezetőinek milyen arányban vannak kiemelten magas kockázatú vállalkozásai.

EXIM Mikrohitel Kártya az exportáló kkv-k számára

KKV

EXIM Mikrohitel Kártyát vezet be a Nemzetgazdasági Minisztérium az Eximbank közreműködésével az exportáló, vagy exportőrnek beszállító hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások számára - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón.

Elektronikusan is igényelhető mikrohitel a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványnál

KKV

Elektronikusan is benyújthatják mikrohitel igénylésüket a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványhoz (BVK) az induló vagy már működő mikrovállalkozások. Az Országos Mikrohitel Program a mikrovállalkozások azon körének nyújthat segítséget, amelyek finanszírozási igényeit a kereskedelmi bankok nem tudják kielégíteni.

KAVOSZ Zrt.: beruházásokra ösztönöz a Széchenyi Kártya Program

KKV

A beruházások finanszírozásában fontos szerepet játszik a 2 százalék nettó kamattal felvehető Széchenyi Kártya Beruházási Hitel konstrukció, amelynél jellemzően 10 millió és 25 millió forint közötti az átlagos hitelkihelyezés, ugyanakkor a mikrovállalkozások hiteligénye jelenleg többnyire 10-14 millió forint 5 évnél rövidebb időre.

Nőtt a cégalapítási kedv az első negyedévben

KKV

Idén március 31-ig 9689 társas vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon; ez több mint 16 százalékos növekedés az előző év azonos időszaki valamivel több mint nyolcezerhez képest - derül ki a Wolters Kluwer Kft. és a Napi.hu által üzemeltetett Céginfo.hu adataiból.

Az Adótanácsadók Egyesülete megtartotta éves konferenciáját

KKV

Zara László a konferencia tanulságait összefoglalva elmondta, hogy az előadók – bármilyen gazdasági szegmenst vizsgáltak is – egyetértettek abban, hogy a stagnálás megszüntetése csak a piaci (nem közszférában történő) foglalkoztatás növelésével lesz elérthető. Ugyan az elmúlt évek intézkedései igyekeztek ezt és a beruházásokat ösztönözni, de ezek nem hozták meg a várt eredményeket.

A kamarai hozzájárulásért járó ingyenes szolgáltatás bővítésén dolgozik az MKIK

KKV

Jelenleg három ingyenes szolgáltatást vehetnek igénybe a kamarai hozzájárulást fizető vállalkozások, a területi kamarák ügyfélszolgálatain a tanácsadást gazdasági, jogi és hitelhez jutás területén, a központilag működő partnerközvetítést és pályázatfigyelést.

Kontrollálatlan beszerzések

KKV

A cégek felénél egyszemélyes döntések születnek, és a vállalatok jelentős részének még beszerzési szabályzata sincsen. Az elégtelen kontrollkörnyezet jelenti továbbra is az egyik legkomolyabb veszélyforrást a gazdaságosságra a vállalatok életében - derül ki az EY anti-korrupciós tanulmányából.

MNB: az nhp első körében szerződők többsége mikrovállalkozás

KKV

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (nhp) első körében 7179 vállalkozás vett részt, 9853 szerződéssel; a vállalatok többsége mikrocég volt, mintegy 85 százalékuknak korábban is volt bankhitele, és átlagosan 60 millió forint értékű hitelt vettek fel - olvasható az MNB honlapján megjelent egyik legfrissebb tanulmányban.

MNB: változnak a növekedési hitelprogram (nhp) feltételei

KKV

A forgóeszközhitelek maximális futamideje 1 évről 3-ra emelkedik, lehetővé válik a faktoring finanszírozása és a beruházási hitelek lehívásának végső határideje fél évvel kitolódik - ezek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramjának legfontosabb változásai, melyek 2014. május 1-jén, illetve június 1-jén lépnek életbe - közölte a jegybank kedden.

Egymilliárd euróra bővült az exportélénkítési hitelprogram

KKV

Az exportélénkítési hitelprogram céljai között szerepel a magyar export-szektor, kiemelten a kkv szektor versenyképességének erősítése, az exportcélú beruházások, és ezen keresztül a munkahelyteremtés ösztönzése, a magyar kkv-k exportpiaci pozíciójának javítása, és egyebek mellett a hazai beszállítói tevékenységük finanszírozási hátterének megerősítése. Az EHP egyes konstrukcióihoz csatlakozó hitelintézeti kör lefedi a hazai kereskedelmi bankrendszer 90 százalékát és egyben hozzájárul ahhoz, hogy bővüljön a bankok hitelezési képessége.

Segíti a nemzeti kereskedőház a kkv-kat az EU-n kívüli piacokon

KKV

A nemzeti kereskedőház partnerei számára komplex szolgáltatást nyújt: az exportlehetőségek feltárásával, biztosításával, illetve közvetítéssel - az ajánlattól egészen a leszállításig - támogatja a magyar vállalkozásokat, de a nemzetközi fejlesztési pályázatok becsatornázásában és a külkereskedelmi ügyletek teljes körű lebonyolításában is segítséget nyújt

Jogszabályváltozások - Szigorodtak a fémhulladékok értékesítésének szabályai

KKV

Az új szabályok alapján például vasúti sín, ipari kábel és csatornafedél csak akkor értékesíthető, ha azt előzőleg a NAV-hoz, mint fémkereskedelmi hatósághoz bejelentették, és azt a hivatal visszaigazolta. A bejelentés alól csak a gyártóknál, például autógyáraknál, kábelgyártó cégeknél keletkezett gyártási hulladék jelent kivételt

IPOSZ: kissé javult a mikrovállalkozások helyzete

KKV

A mikro-, családi és kisvállalkozások helyzetében egyes ágazatokban már némi javulás látszik a válság után, de a többségük még mindig a belső piaci kereslet hiányával küszködik - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke.

Országos export-tanácsadási kampány indul

KKV

A Magyar Nemzeti Kereskedőház a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve országos export-tanácsadási roadshow-t indít, ahol a magyar vállalkozások első kézből kaphatnak információkat a külpiacokról, az export nyújtotta lehetőségekről.

Visszaélés könyvelőirodával

KKV

A bűnszervezet vezetője által működtetett könyvelőiroda az alcégeknek bizonylatok nélkül könyvelt, a bevételeket a számlákhoz igazították, a bevallásokban szerepeltetett költségek valójában nem merültek fel. Még azon bevételek egy részét is megpróbálták eltitkolni, amelyek a bankszámláikra érkeztek.


Vissza az előző oldalra