Költség (ráfordítás) ellentételezésére kapott támogatások elszámolása
Az ilyen támogatások kétfélék lehetnek: jogszabály alapján igényelt ún. normatív támogatások vagy pályázat útján elnyert támogatások.
A normatív támogatások jogszabályban megállapított feltételek teljesülése esetén járnak, ilyenek jellemzőek például mezőgazdaságban és oktatásban. A mezőgazdaságban a normatív támogatás egysége lehet termőterület, termék mennyisége, tenyésztett állatok mennyisége. Az oktatásban normatív támogatás például tanulók létszáma alapján jár.
A mérlegkészítés időpontjáig igényelt normatív támogatásokat egyéb bevételként kell elszámolni, ha azok tárgyévre, vagy a tárgyévet megelőző üzleti évekre vonatkoznak. Ha azonban a költség (ráfordítás) a tárgyévben, vagy az azt megelőző években még nem merült fel, akkor a támogatást el kell határolni, annak feloldása a költség, ráfordítás felmerülésekor történik meg. Amennyiben a támogatás egy keretösszeg és azt az igénylők között szétosztják, azt akkor lehet bevételként elszámolni, ha a mérlegkészítés időpontjáig az illetékes szervezet határozata rendelkezésre áll.
A pályázat útján kapott támogatások esetén az adott üzleti évben a mérlegkészítés időpontjáig befolyt támogatásokat és a mérlegkészítés időpontjáig a támogatást nyújtó szervezettel elszámolt támogatást egyéb bevételként kell elszámolni. Ha a mérlegkészítés időpontjáig az illetékes szervezet határozata nem áll rendelkezésre, vagy a mérlegkészítés időpontjáig nem történt meg az elszámolás, illetve a támogatási előleggel még nem számoltak el, akkor a támogatás várható összege is elszámolható az egyéb bevételként az aktív időbeli elhatárolásokkal szemben, ha a vállalkozás bizonyítani tudja, hogy teljesíteni fogja a támogatáshoz kapcsolódó feltételeket és valószínű, hogy a támogatást meg fogja kapni. Az aktív időbeli elhatárolást a kapott támogatás elszámolásakor, illetve a támogatás folyósításának meghiúsulásakor kell szintén megszüntetni. Ez utóbbi elszámolással az összemérés elve teljesül.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban
Bruttó ár: 25 200 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 20 160 Ft
Postaköltség: 2 625 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja



