Könyvelőnek adta ki magát egy csaló

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: könyvelők


A férfi módszere az volt, hogy bement különböző üzletekbe, ahol közölte az eladókkal, hogy a főnökkel előre megbeszéltek szerint elvinné a könyvelésért neki járó összeget. Ezután úgy tett, mintha az üzletvezetővel beszélne telefonon annak érdekében, hogy a boltban dolgozók bizalmát megerősítse. Az alkalmazottak a kért összeget - jellemzően 50 ezer forint körüli készpénzt - szinte kivétel nélkül átadták a férfinak, aki a még nagyobb hitelesség érdekében több helyen hátrahagyott egy állítása szerint könyvelési adatokat tartalmazó DVD-t.

Vádat emeltek egy 39 éves férfival szemben, aki több mint 120 fővárosi és vidéki üzletben csalt ki az eladóktól pénzt arra hivatkozva, hogy a főnökükkel előre megbeszéltek szerint elvinne pénzt könyvelésért vagy bérleti díjként - közölte a Fővárosi Főügyészség.
 
Ibolya Tibor közleményében azt írta, a 39 éves férfi 2010 októbere és 2014 áprilisa között Budapesten, illetve vidéken összesen 122 ember sérelmére követett el csalást. 
 
A férfi módszere az volt, hogy bement különböző üzletekbe, ahol közölte az eladókkal, hogy a főnökkel előre megbeszéltek szerint elvinné a szerelésért vagy könyvelésért neki járó összeget vagy bérleti díjat. Ezután úgy tett, mintha az üzletvezetővel beszélne telefonon annak érdekében, hogy a boltban dolgozók bizalmát megerősítse. 

Az alkalmazottak a kért összeget - jellemzően 50 ezer forint körüli készpénzt - szinte kivétel nélkül átadták a férfinak, aki a még nagyobb hitelesség érdekében több helyen hátrahagyott egy állítása szerint könyvelési adatokat tartalmazó DVD-t.

A Budapesti II. és III. kerületi ügyészség csalás miatt emelt vádat a férfival szemben, aki jelenleg lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra