Különböző módon próbálnak alkalmazkodni a vállalkozók a helyzethez

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

A legkülönfélébb ötletekkel próbálnak meg a vállalkozók alkalmazkodni a járvány körülményeihez, köztük nem egy olyan is lehet, amely a kilábalás után is fennmaradó üzleti modellé válhat, persze sok cégnek az egyetlen lehetősége a folytatáshoz, az átmeneti kivárás.

Valószínűleg senki sem gondolta volna, hogy lehet borkostolót tartani interneten. A járvány hatására viszont egy borászat éppen ilyen ötlettel állt elő. A borokat házhoz szállítják, míg az interneten egy adott időpontban a borászok elmondják az érdeklődőknek, hogy mit is kell tudni az adott borról.
 
Pécsen a vásártér, vásárcsarnok és piacok több értékesítője vállalta, hogy előzetes egyeztetés mellett házhoz szállítja a megrendelt termékeket - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata kedden.

A városban korábban a polgármester döntése nyomán bezártak az árusító létesítmények, a mostani intézkedés annak érdekében történt, hogy "a pécsiek hozzájussanak a helyi termelők és árusok termékeihez, és utóbbiak is plusz értékesítési felülethez jussanak" - írták. Annak érdekében, hogy az árusok és termelők biztonságosan tudják eljuttatni termékeiket a pécsiek otthonaiba, a szolgáltatás megkezdéséhez Pécs önkormányzata maszkkal és gumikesztyűvel látja el őket - tették hozzá.     Szerdától újra megnyitják a 18-án bezárt piacot Pásztón, az új szabályozás többek között tartalmazza, hogy csak 65 év alattiak árusíthatnak - tájékoztatta az MTI-t a Nógrád megyei város polgármestere. Farkas Attila elmondta: a járvány idején tojást, zöldséget, gyümölcsöt, mézet, feldolgozott füstölt húsárukat, tejtermékeket, palántákat, vetőmagot és élő virágokat árulhatnak ott Pásztó 40 kilométeres körzetében termelő és lakó gazdák. Az eladóknak kötelező a szájmaszk és gumikesztyű viselete (ezekről az árusító köteles gondoskodni), a vásárlóknak ajánlott a védőeszközök használata. Az árusítók és segítőik csak 65 év alattiak lehetnek.

A kivárásban látják a továbblépés első feltételét a BorgWarner turbófeltöltőket készítő oroszlányi gyárában, amely jelenleg csökkentett szinten működik. Április 6-ától, hétfőtől két hétre leáll az üzem és az 1100 dolgozót szabadságra küldik - közölte a vállalat HR igazgatója. Karaszek Szabolcs elmondta, bíznak a gyártás mielőbbi újraindulásában. A vevői igények alapján átmenetileg elképzelhetőnek tartják a négynapos munkahétre való áttérést.

A Baranya megyei Komlón járműalkatrészek gyártásával foglalkozó osztrák tulajdonú Polytec Komló Kft. hétfőn jelentette be, hogy a munkavállalók egészségének védelme és a gazdasági károk mérséklése érdekében beszünteti a termelést. A cég által előzetesen április 14-ig tervezett leállást követően az első héten fizetett szabadságot vehetnek igénybe a munkatársak, majd az azt követő időszakra állásidőt fizet mintegy 200 dolgozójának a társaság. A legutolsó nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2018-ban 2,6 milliárdos árbevételt és csaknem 300 millió forintos nyereséget elérő vállalat egyetlen munkavállalójától sem válik meg.
A Rossmann drogéria és parfüméria hálózat módosítja boltjainak a veszélyhelyzet idejére korábban bevezetett  nyitvatartási idejét. A továbbiakban minden üzletük - a bevásárlóközpontokban találhatóak kivételével - fél órával korábban, 7:30-kor nyit ki, és 15 óra után is nyitva lesz. Ezzel hosszabb idő áll rendelkezésére a 65 év alatti vásárlóknak, akik 7:30 és 9:00 óra között, valamint 12 óra után kereshetik fel a Rossmann boltjait. A Rossmann Magyarország Kft. országos hálózata több mint 200 boltból áll.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra