Már csak egy nap maradt az szja-bevallásra

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: szja bevallás


Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az elektronikus azonosítással rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen. Aki nem módosít a tervezetén, annak - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve - a kiajánlott tervezet lesz az érvényes bevallása május 20-ával

Már csak egy nap van hátra az szja-bevallás határidejéig, május 20-ig - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kiemelték: az utolsó napokban a budapesti és a megyeszékhelyen lévő központi ügyfélszolgálatok 8 óra 30 perctől 18 óráig tartanak nyitva. Aki egyetért a NAV által elkészített tervezetben foglaltakkal és nem tesz semmit - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve -, annak május 20-ával automatikusan bevallássá válik a tervezete.  

Május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a NAV által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az elektronikus azonosítással rendelkezők tehetnek meg a NAV honlapjáról elérhető webes felületen. Aki nem módosít a tervezetén, annak - az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve - a kiajánlott tervezet lesz az érvényes bevallása május 20-ával.

Az elektronikus tárhellyel nem rendelkező adózók, akik kérték az adóbevallási tervezetük postázást, május elejéig kapták meg azokat a NAV-tól. Tanácsos átnézni a papíralapú tervezetet, illetve elolvasni a mellékelt tájékoztatót, amiben minden fontos tudnivaló megtalálható. Akiknek visszajár a befizetett adóból, vagy fizetniük kell a bevalláskor és részletfizetést kérnének, azoknak a bevallási tervezethez melléklet személyre szabott kiegészítő nyilatkozatát kell kitölteni és visszaküldeni május 20-ig - hívták fel a figyelmet.  

A közlemény szerint az szja befizetésekor az adóazonosító jelet vagy adószámot az átutalás vagy csekk "közlemény" rovatában mindig fel kell tüntetni. E nélkül a NAV a befizetett összeget csak késve tudja a befizetőhöz kapcsolni.

Akik elakadnak a tervezet jóváhagyásában, esetleges kiegészítésében, vagy az 1+1 százalék felajánlásában, azok hívják a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon, ahol a hivatal munkatársai május 18-án és 19-én 18 óráig, május 20-án 20 óráig fogadják a személyi jövedelemadózással kapcsolatos kérdéseket.

  • ***

    CÉGMEGSZÜNTETÉSI SEGÉDLET - AZ EGYSZERŰSÍTETT VÉGELSZÁMOLÁS KÉZIKÖNYVE ÉS IRATMINTÁI

    Kiadványunk segítségével egyszerűen, gyorsan, olcsón és önállóan megszüntetheti bt-jét, kft-jét. Forgatókönyv, iratminták, adózási buktatók, illetékszabályok - a 2022-es szabályok szerint!. Megrendelés: Önadózó Webáruház

    ***

    WEBÁRUHÁZI ÉRTÉKESÍTÉS JOGI MEGFELELTETÉSE

    Útmutató a webáruházakra vonatkozó jogszabályi előírások teljesítéséhez + Adózási, számlázási szabályok + Mintadokumentumok: általános szerződési feltételek (ÁSZF), jogi és adatkezelési tájékoztatások, szabályzatok, nyilvántartások + Webáruház Jogi Teszt már működő webáruházaknak. Már a 2022-es azabályok szerint! Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. E kiadványunk mellé ajánljuk az Áruk és digitális tartalmak értékesítésítésének jogi megfeleltetése című kiadványunkat, amely a webáruházban értékesített termékekre vonatkozó jogi követelmények teljesítéséhez ad segítséget! Megrendelés: Önadózó Webáruház

    ***

    ÁRUK ÉS DIGITÁLIS TARTALMAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK JOGI MEGFELELTETÉSE 

    A könyv fogyasztási cikkeket, digitális tartalmakat értékesítő kereskedelmi vállalkozásoknak szól - mindegy, hogy hagyományos üzletben vagy webáruházban teszik ezt. Van egy új rendelet, amely minden kereskedelmi vállalkozásra vonatkozik - és e követelményeknek meg kell felelni. A könyv csekklistákban is összefoglalja a vállalkozások teendőit. Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, Megrendelés: https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/

    ***

    ALAPÍTVÁNY MEGSZÜNTETÉSE 5 LÉPÉSBEN IRATMINTÁKKAL (E-KÖNYV)

    Kézikönyv alvó és tevékenységet nem végző alapítványok gyors és egyszerű megszüntetéséhez. Kiadványunk segítségével önállóan is elvégezhetők az alapítvány megszüntetésének és nyilvántartásból való törlésének feladatai. Kézikönyv + Forgatókönyv + Iratminták (Word). Az e-könyv formátumunk előnye, hogy a Tartalomjegyzékből minden egyes rész könnyen elérhető.Megrendelés: Önadózó Webáruház

    ***

    EGYESÜLET MEGSZÜNTETÉSE 5 LÉPÉSBEN IRATMINTÁKKAL (E-KÖNYV)

    Így kell megszüntetni az alvó és tevékenységet nem végző egyesületeket. Kiadványunk segítségével önállóan is elvégezhetők az egyesület megszüntetésének és nyilvántartásból való törlésének feladatai. Kézikönyv + Forgatókönyv + Iratminták (Word). Az e-könyv formátumunk előnye, hogy a Tartalomjegyzékből minden egyes rész könnyen elérhető. Megrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra