Már igényelhető képzési támogatás a közlekedési és kapcsolódó ágazatokban

Forrás: MTI

Már igényelhető a munkahelyi képzési támogatás a közlekedési és kapcsolódó ágazatokban tevékenykedő vállalkozások részére: a 7 milliárd forint keretösszegű programban a képzési költségek akár 100 százaléka finanszírozható támogatás terhére, a képzéseken az érintett ágazatok 8 ezer munkavállalója vehet részt - közölte a KTI Közlekedéstudományi Intézet és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal

A projekt a Széchenyi 2020 programban zajlik, vissza nem térítendő támogatással.

A cégek a programba annak zárásáig, illetve a rendelkezésre álló támogatási keret kimerüléséig jelentkezhetnek.

A képzési program megvalósítására rendelkezésre álló forrásból 1 milliárd forintot a közlekedési ágazatban tevékenykedő nagyvállalatok, valamint mikro-, kis- és középvállalkozások munkavállalóinak képzésére kell fordítania a Közlekedéstudományi Intézetnek. Az összegből legalább 400 millió forintot szükséges a mikro-, kis és középvállalkozások munkavállalóinak képzésére felhasználni.

A felnőttképzők jelentkezése már elkezdődött a képzések megvalósításához; így mintegy 50 képzésre lehet jelentkezni, közöttük targoncavezető, emelőgép-kezelő, raktáros, valamint raktárvezető, és hegesztő képzésre.

Az aktuális képzési jegyzék megtalálható a https://kkvkportal.hu oldalon. A jegyzék a vállalkozások igényeinek megfelelően folyamatosan bővülni fog - közölték.

***

ÁRUK ÉS DIGITÁLIS TARTALMAK ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK JOGI MEGFELELTETÉSE 

A könyv fogyasztási cikkeket, digitális tartalmakat értékesítő kereskedelmi vállalkozásoknak szól - mindegy, hogy hagyományos üzletben vagy webáruházban teszik ezt. Van egy új rendelet, amely minden kereskedelmi vállalkozásra vonatkozik - és e követelményeknek meg kell felelni. A könyv csekklistákban is összefoglalja a vállalkozások teendőit. Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, Ára most 20% bevezető kedvezménnyel 7.920,-Ft + postaköltség - Megrendelés: https://www.onadozo.hu/webaruhaz/szakkonyvek-1/

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra