Marad a kata szigorítás

Forrás: NEST Communications

Jelenleg a kisadózó vállalkozások tételes adója, rövidebb nevén kata az egyik legnépszerűbb adófajta Magyarországon, mintegy 400 ezren fizetik így közterheiket. Azért vált sikeressé, mert a csekély adminisztráció és az alacsony adóterhek révén növelte a vállalkozási kedvet, megkönnyítette az új vállalkozások elindítását.

Jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei január 1-jétől, és az adóalanyok fizetési kötelezettsége is szignifikánsan emelkedik – derül ki Dr. Bákonyi László adójogi szakértő elemzéséből. Az átalakításnak köszönhetően több tízmilliárd forinttal nőhet az állam bevétele 2021-től. A kata eddig a legnépszerűbb adónemnek számított, mintegy 400 ezren veszik igénybe Magyarországon. Csakhogy a munkáltatók számos esetben katásként alkalmaztak valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat. 

A kisadózó vállalkozások tételes adója szerinti adózás alkalmazásából származó adóelőny 2021. január 1-jétől már csak a magánszemély egyetlen jogviszonyával összefüggésben vehető igénybe. A NAV alapértelmezetten az elsőként létrejött kisadózói státuszt hagyja meg, a többit törli – hívja fel a figyelmet a katát érintő egyik legfontosabb változásra Dr. Bákonyi László adójogi szakértő.

Jelenleg a kisadózó vállalkozások tételes adója, rövidebb nevén kata az egyik legnépszerűbb adófajta Magyarországon, mintegy 400 ezren fizetik így közterheiket. Azért vált sikeressé, mert a csekély adminisztráció és az alacsony adóterhek révén növelte a vállalkozási kedvet, megkönnyítette az új vállalkozások elindítását.

Január 1-jétől azonban amellett, hogy jelentősen szigorodnak a katás adózás feltételei, az adóalanyok fizetési kötelezettsége is szignifikánsan emelkedik. „A kisadózó vállalkozás éves szinten összesen 3 millió forint feletti kifizetést teljesítő megbízóját immár 40 százalékos adó terheli. Vagyis az adót nem a katás vállalkozó, hanem a megbízó köteles befizetni az államkasszába. Az összeget ráadásul havonta be is kell vallani, ami jelentős adminisztratív feladattal járhat a megbízó számára” – magyarázza Dr. Bákonyi László adójogi szakértő. Hozzáteszi: amennyiben kapcsolt vállalkozás felé számláz a kisadózó, összeghatártól függetlenül minden bevételt 40 százalékos adó terhel.

Fontos különbség, hogy külföldi szervezettől vagy jogi személytől érkező bevétel esetén a kisadózó vállalkozásnak kell megállapítani, bevallani és megfizetni az adót.

Dr. Bákonyi László emlékeztet: a 12 millió forintos éves kata értékhatár abban az esetben marad érvényes továbbra is, ha a kisadózó nem számláz kapcsolt vállalkozás felé, illetve egyazon belföldi vagy külföldi partner felé évi 3 millió forintot meghaladóan. A 12 millió forintos keret számítása szempontjából ugyanakkor figyelmen kívül kell hagyni a 40 százalékos adóval terhelt bevételeket. 

A kata szabályozásának módosítását az indokolta, hogy a Pénzügyminisztérium elemzése szerint egyre többen váltak az elmúlt években katásokká a korábban munkajogviszonyban foglalkoztatottak közül. 2013-ban a katásoknak mindössze 3 százaléka volt korábban alkalmazott, ez az arány 2019 végére elérte a 40 százalékot. A törvénymódosítás célja az volt, hogy a munkáltatók ne tudjanak katásként alkalmazni valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat. Az átalakítás az államkasszára is jelentős hatást gyakorol majd: több tízmilliárd forinttal nőhet az állami költségvetés bevétele 2021-től.

***

ADÓTIPPEK A KATA SZIGORÍTÁS KEZELÉSÉHEZ

Dr. Szabó Tibor ügyvéd adójogi tanácsai vállalkozóknak.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra