Markáns trend a cégeknél a mobilitás és a helyfüggetlenség

Forrás: MTI

Címkék: felhő


A kutatásból az is kiderült, hogy a magyar döntéshozók szerint a távmunka egyre fontosabb, a munkaerőhiányra is megoldást jelenthet. A helytől független vállalati rendszerhozzáférésben a felhőnek kiemelt szerepe van

A magyar nagyvállalatok támogatják a felhőszolgáltatások bevezetését, és több mint kétharmaduk készít informatikai költségvetést, ami jelentős változást jelent a korábbi évekhez képest - ezt állapította meg a Bell Research, az IVSZ és a Microsoft Magyarország közös, kedden ismertetett 2019-es nagyvállalati kutatása.
 
Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója a sajtóbeszélgetésen kiemelte: a magyar vállalatok új korszakba léptek 2019-ben,  72 százalékuk szerint a digitalizációval olyan technológiai forradalom zajlik, ami jelentőségében minden korábbi hasonlón túlmutat. A régóta működő nagyvállalatokban vagy az újonnan létrejövő cégekben közös az, hogy a felhőmegoldásokban látják az esélyt. 
 
Kifejtette: a kutatás idén az üzleti kihívások és a mesterséges intelligencia (AI) viszonyára fókuszál. A felhő kulcsfogalom a digitalizációban, ez teszi lehetővé a mobilitást, a rugalmasságot, és eszközt jelent bármilyen cégnek az innovatív átalakuláshoz. A felhő és az AI kulcstechnológiák, a legjelentősebb változást hozzák az üzleti világba, globálisan és lokálisan egyaránt. 
 
Hozzátette: jelenleg a magyar cégek 34 százaléka véli úgy, hogy a robotok és a mesterséges intelligencia rövid időn belül felforgathatja a vállalati munkamegosztást.
 
A kutatásból az is kiderült, hogy a magyar döntéshozók szerint a távmunka egyre fontosabb, a munkaerőhiányra is megoldást jelenthet. A helytől független vállalati rendszerhozzáférésben a felhőnek kiemelt szerepe van - ismertette Christopher Mattheisen.
 
Bábel Gabriella, a Microsoft nagyvállalati üzletágvezetője komoly eredménynek nevezte, hogy az idei felmérés szerint a cégek több mint 50 százaléka tekint stratégiai területként az informatikára. Véleménye szerint az is jelentős előrelépés, hogy a magyar cégek kétharmadának van részletes, írásos informatikai stratégiája és költségvetése. 
 
Markáns trend a cégeknél a mobilitás és a helyfüggetlenség, a cégek 88 százalékánál a dolgozók hozzáférhetnek okostelefonon a vállalati alkalmazásokhoz-rendszerekhez. Kedvezőtlennek nevezte ugyanakkor, hogy az elavult eszközöket a cégek nagy része addig képes használni, amíg nem okoz kritikus problémát.
 
A cégek fele a fix havi díjat, míg 37 százaléka a használatarányos díjat preferálja az informatikai szolgáltatásoknál - jegyezte meg.
 
Jakab Áron, a Bell Research partnerkapcsolati igazgatója azt emelte ki, hogy a cégek jobban bíznak a felhőtechnológiában, mint a saját belső rendszereikben, ami jelentős attitűdváltozás az elmúlt évekhez képest. Elmondta: negyedik éve készítik el a reprezentatív kutatást a 100-nál nagyobb számú számítógépparkkal rendelkező cégek körében. Magyarországon a szakemberhiány már nem csak az informatikai szakemberekre, hanem más területekre is kiterjed. Ezért is nőtt a felhőmegoldások elfogadottsága, ahogy a távmunka is egyre hangsúlyosabb.
 
Mácz Ákos, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szerint emelkedik majd az aránya azoknak a cégvezetőknek, akik szerint a robotizáció megváltoztatja a munkamegosztást. A sikeres vállalkozások azok, amelyek a globális piacon is megállják a helyüket. A versenyképességhez a digitálisan felkészült munkavállaló jelenti az egyetlen szűk keresztmetszetet jelenleg - fejtette ki. Hozzátette: a mesterséges intelligencia koalíciónak már 170 tagja van, ez is mutatja, hogy az AI egyre ismertebb fogalom Magyarországon.
 
A beszélgetésen elhangzott, hogy Magyarországon a szoftver piac forgalma jelenleg évi 700 millió dollárt tesz ki, ebből a felhőszolgáltatásoké nagyjából 200 millió dollár. Az országban 3-4 nagyobb felhőszolgáltató cég van és számos kisebb adatközpont működik.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra