Még lehet jelentkezni a kisgyermekes szülők elhelyezkedését segítő programba

Forrás: MTI

A nem Budapesten vagy Pest megyében élő, kisgyermekes szülőknek lehetőséget biztosítsanak az általános iskola befejezésére vagy egy szakma megszerzésére. Mindehhez a képzésekben részt vevők ösztöndíjban részesülnek, havi 100 ezer forint értékben, egy éven át.

Már 1300-1400 ember regisztrált a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci elhelyezkedését támogató pályázatban meghirdetett képzésekre - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Bodó Sándor hozzátette, a 3 milliárd forint keretösszegű program lényege, hogy a nem Budapesten vagy Pest megyében élő, kisgyermekes szülőknek lehetőséget biztosítsanak az általános iskola befejezésére vagy egy szakma megszerzésére. Mindehhez a képzésekben részt vevők ösztöndíjban részesülnek, havi 100 ezer forint értékben, egy éven át.

Ugyanakkor jelezte, a szabadon felhasználható ösztöndíjból egy kisebb összeget visszatartanak, amit az érintettek azt követően kapnak meg, hogy bizonyítvánnyal igazolták a képzés elvégzését.  

A program célja, hogy 2022 végéig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg.

Az ösztöndíjjal támogatott képzésekre, azok a 18 évnél idősebb, Magyarországon - de nem Budapesten vagy Pest megyében - élők jelentkezhetnek, akik csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban vagy gyermeknevelési támogatásban részesülnek.

Feltétel még, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell ügyfélkapus regisztrációval.

Az általános iskola befejezését, illetve a szakma megszerzését célzó képzések mellett az érdeklődők informatikai vagy nyelvi képzésekre is jelentkezhetnek a programban, ez utóbbiak esetben azonban nem jár ösztöndíj.

Az érdeklődők a Magyar Államkincstár honlapján regisztrálhatnak, a pályázat nyitott, továbbra is várják a jelentkezőket.

MOST MÉG AZ IDEI ÁRON FIZETHET ELŐ AZ ÖNADÓZÓ!

Az Önadózó újság előfizetési díja 2021. 10-12. hónapra 5.880,-Ft. Mit ad ennyiért Önnek az Önadózó? Önadózó újság havi lapszámai (az előfizetés kezdő hónapjától decemberig, print és elektronikus formátumban) + Online csomag: Számviteli szabályzatok 2021, GDPR Segédlet,  Pénzmosás elleni szabályzat 2021, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon, Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek. Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra