Meghirdették a KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogramot
TÁMOGATÁSOK 2024-09-27
NyomtatásA kedvezményes lehetőség minden cég számára nyitott, a beruházásnak Budapesten kell megvalósulnia. A beruházási hitel összege 5 millió és 50 millió forint között lehet, kamata nulla százalék. Szeretnék, ha a hitelforrás nemcsak eszközberuházásra, hanem adott esetben ingatlankorszerűsítésre, elektromos járművek beszerzésére is kiterjedne. A pályázó cégnek legalább egy üzleti évvel rendelkeznie kell, és legalább egy alkalmazottat foglalkoztatnia kell. Október 28-ától nyílik meg a pályázat beadási lehetősége.
Meghirdették a KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogramot, amely a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Pluszban 73 milliárd forint hitelkerettel rendelkezik - jelentette be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Hozzátette, a kedvezményes lehetőség minden cég számára nyitott, a beruházásnak Budapesten kell megvalósulnia.
Elmondta, a beruházási hitel összege 5 millió és 50 millió forint között lehet, kamata nulla százalék. Szeretnék, ha a hitelforrás nemcsak eszközberuházásra, hanem adott esetben ingatlankorszerűsítésre, elektromos járművek beszerzésére is kiterjedne - jegyezte meg az államtitkár.
Szabados Richárd a hitel feltételei közül kiemelte: a pályázó cégnek legalább egy üzleti évvel rendelkeznie kell, és legalább egy alkalmazottat foglalkoztatnia kell.
A pályázatokat 2025 végéig lehet majd beadni, a támogatások az MFB Plusz pontokon igényelhetők - hívta fel a figyelmet.
Szabados Richárd hangsúlyozta, a gazdasági semlegesség keretében a kis- és középvállalatok fejlesztésére jó lehetőséget ad az uniós és hazai társfinanszírozásban megvalósuló Gazdaságfejlesztési és Innovatív Operatív Program Plusz, amelynek első prioritásán belül 450 milliárd forint áll rendelkezésre a kkv-k számára.
Felidézte, hogy az első fél évben már meghirdették a program első szakaszát, a KKV Technológia Plusz Hitel Programot 155 milliárd forintos kerettel, amely a Budapesten kívüli helyszíneken nyújt támogatást.
A program budapesti kiterjesztése és a MFB-vel való együttműködés jól szolgálja azt a gazdaságfejlesztési irányt, amely révén jövőre mintegy 3 százalékos gazdasági növekedést szeretnének elérni Magyarországon - mondta az államtitkár.
Sipos-Tompa Levente, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón kiemelte, az MFB valamennyi kkv mögött áll. Az MFB Pont Plusz hálózat 156 elérési pontot jelent országosan, ebből a budapesti lokációban 15 van.
Az MFB elnök-vezérigazgatója kijelentette, felkészültek a KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram végrehajtására, október 28-ától nyílik meg a pályázat beadási lehetősége.
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2024)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja