Megjelent a méhészeti ágazat állatjóléti támogatását célzó pályázat

Forrás: mti

A támogatott tevékenység betartásáért - így a méhcsaládonként évente egy alkalommal 4 kilogramm méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért - 15 eurónak megfelelő forintösszeg/méhcsalád/év támogatásban részesülhetnek az érintettek

Az Agrárminisztérium (AM) 10 milliárd forint keretösszeggel meghirdette a méhek állatjóléti támogatását - jelentette be Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium közleményében.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az új vidékfejlesztési intézkedés bevezetésével a tárca segíteni kívánja a méhészeti ágazat hatékonyságának növelését, az állatjóléti feltételek javítását és ezen keresztül a méhek egészségügyi problémáinak megelőzését.

Jelezte: a támogatási konstrukció kizárólag a nyilvántartásban szereplő méhészek számára lesz elérhető. Különösen fontos feltétel, hogy az igénylő a támogatási kérelem beadását megelőzően, legalább 3 éve a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló rendeletben bejelentett és nyilvántartott méh-tenyészettel rendelkezzen.

A felhívás alapján támogatott tevékenység betartásáért - így a méhcsaládonként évente egy alkalommal 4 kilogramm méz visszahagyására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért - 15 eurónak megfelelő forintösszeg/méhcsalád/év támogatásban részesülhetnek az érintettek - emelte ki Nagy István.

A miniszter kitért arra is, hogy a támogatás kötelezettségvállalási időszaka 2022. július 1-től 2024. december 31-ig tart. A kérelmek benyújtására 2022. június 20. és 2022. július 19. között van lehetőség.  

A pályázati felhívás a www.palyazat.gov.hu oldalon elérhető.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra