Méhészek támogatása
TÁMOGATÁSOK 2025-05-02
NyomtatásCímkék: méhészek
Kiemelt pályázati lehetőségekben és csaknem hatmilliárd forint méhállatjóléti támogatásban is részesülnek az agrárium egyik legkisebb és legfontosabb ágazatának szereplői – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) közleményében
Hozzátették, hogy a tárca a méhészek helyzetére és igényeire tekintettel, a források átcsoportosításának köszönhetően minden formailag megfelelő és a szükséges követelményeket betartó gazdálkodó forráskérelmét támogatja a méhcsaládok ökoszisztéma-szolgáltató képességének megőrzését célzó pályázatával.
A közlemény szerint a tárcavezető kiemelte, hogy a méhészeti ágazat jelentősége túlmutat önmagán, hiszen olcsó mézet lehet importálni, beporzást viszont nem. Éppen ezért az ágazat szereplőinek tevékenységét számos eszközzel és programmal segíti az agrártárca.
Az intézkedéseket sorolva Nagy István hangsúlyozta, Magyarország adómentessé tette a méhészeti tevékenységet és az Európai Unióban először Magyarország vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára. A felhívásra idén tavasszal több mint 5100 forráskérelem érkezett be a gazdálkodók részéről, amelyekben több mint 510 ezer méhcsaládra igényeltek támogatást. A konstrukciónak köszönhetően méhcsaládonként 30 eurónak megfelelő forintösszegre lehetett pályázni. Az összes igény egy évre vetítve eléri az 5,8 milliárd forintot. Mivel ötéves időszakot ölel fel a kezdeményezés, így összesen 29,3 milliárd forinthoz juthatnak hozzá az ágazat szereplői – tette hozzá.
Ahhoz, hogy a méhtartási kedv fennmaradjon, a méhészeti tevékenységnek megfelelő, méltányos megélhetést kell nyújtania az érintettek számára, amiért az agrártárca mindet meg is fog tenni – emelte ki a miniszter az AM közleményében.
***
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Az őstermelőket érintően elég sok lényeges változás van 2025-re is - ezeket is összefoglaltuk. Kiadványunkban bemutatjuk az őstermelői tevékenységhez és a családi gazdaság alapításához és működéséhez kapcsolódó jogi, szervezeti teendőket, adózási, bevallási, könyvelési feladatokat és határidőket. A lehetséges adókedvezményeket és mentességeket is számba vesszük, ezzel az olvasó jelentős adóforintokat takaríthat meg. Kiadványunk segítségével kialakítható a saját őstermelői ügyvitel helyes rendje. Kiadványunkkal áttekinthetők az őstermelőket, családi gazdaságokat terhelő ügyviteli, adózási, jogi, szervezeti feladatok és kialakítható a saját ügyvitel helyes rendje. Megrendelés és további infók: Önadózó Webáruház
***
Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve
2025-ös kiadás ● Adótippek az átalányadó, a vállalkozói Szja és az új kata alkalmazásához ● Hogyan vegyük ki a pénzt vállalkozásból? ● Adózás- és könyveléstechnikai tudnivalók ● Működési szabályok a vállalkozásban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, az e-könyv fizetés után letölthető. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház
***
Kft kézikönyv
Korlátolt felelősségű társaságok működési szabályai ● Tagok jogállása ● Többségi tagok többletkötelezettségei ● Kisebbségi tagok többletjogai és jogérvényesítési lehetőségei ● Üzletrész átruházása és adózása ● Üzletrész a házastársi közös vagyonban ● Üzletrész öröklése ● A taggyűlés működési szabályai ● Ügyvezetők feladatai, felelőssége ● Veszélyes vizek, kritikus területek a cégvezetésben ● Foglalkoztatás és információbiztonság a társaságban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyéni vállalkozók és őstermelők adózása az SZJA-ban 2025 (Lepsényi Mária)
Bruttó ár: 9 900 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja