Minimálbér - A munkaadók nem látnak teret emelésre, a szakszervezetek az adózás könnyítését vetették

MUNKAJOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: minimálbér


A munkaadók jelenleg nem tartják lehetségesnek a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emelését, a munkavállalói oldal alternatívaként azt is felvetette, hogy csökkentsék a személyi jövedelemadó kulcsát 2013-tól ebben a két bérkategóriában.

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szerdai ülése után Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta: a szakszervezeti oldal a reálpozíció szinten tartását szeretné elérni. Ehhez vagy béremelés kell, vagy az, hogy a személyi jövedelemadó kulcsa a minimálbérnél és garantált bérminimumnál (szakmunkás minimálbér) 16 helyett 12 százalék legyen jövőre.

Kifejtette: a reálpozíció megtartásával is fennmaradna az a mostani helyzet, amely szerint a minimálbér mindössze 75 százalékban fedezi a létminimumot. Palkovics Imre ismertette: az ülésen elemezték, milyen hatással van a béren kívül juttatásoknál az egészségügyi hozzájárulási adótétel kulcsának 10 százalékról 27 százalékra történő emelése. A Matolcsy György gazdasági miniszter által a múlt héten bejelentett intézkedés megnehezítette a bértárgyalásokat, mivel a munkaadók felvetették a cafetéria megszüntetésének lehetőségét is.

A szakszervezetek azt kérték a kormánytól, hogy ezek figyelembevételével is vizsgálja meg a tervezett intézkedéseket - mondta Palkovics Imre, hozzáfűzve: ígéretet kaptak arra, hogy a kormány október 31-re új számításokat készít.

A következő egyeztetés a jövő évi minimálbérekről november 5-én lesz - mondta a Munkástanácsok elnöke.

Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke is megerősítette: céljuk, hogy jövőre ne romoljon a munkavállalók reálpozíciója. Kifejtette, újabb adatokat kapnak a kormánytól, és ezután folytatódnak az egyeztetések.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára közölte: a munkaadók a második kiigazító csomag bejelentése után egyáltalán nem látnak teret a minimálbér és a szakmunkás bérminimum emelésére 2013-ban, ráadásul úgy vélik, számítani lehet egy harmadik "Matolcsy-csomagra" is. Kiemelte ugyanakkor: ez nem jelenti azt, hogy lezárták a bértárgyalásokat.

Dávid Ferenc szerint az újonnan bejelentett intézkedésekkel "elkoptak" a Munkahelyvédelmi akciótervben a munkáltatóknak ígért kedvezmények, veszélybe került a tervezett intézkedések hatékonysága. Hozzáfűzte: az új kiigazító csomag tükrében közgazdaságilag nem indokolt a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, mert a csomaggal olyan jelentős pozícióromlást szenved el a vállalkozói szféra, hogy nem lesz forrás béremelésre.

A cafetériát érintő változások kapcsán a főtitkár azt mondta: a munkaadók vagy elveszik a béren kívüli juttatásokat, vagy beépítik a bérbe; ezt azonban nem minden munkáltató tudja megtenni.

Hangsúlyozta: ahhoz, hogy egyértelműen állást tudjanak foglalni a jövő évi bérek kérdésében, az összes csomagot látniuk kell, és egy "tiszta mérleg" tudatában kell folytatni a tárgyalásokat.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke is azt mondta: hangsúlyozták az ülésen, hogy a második kiigazító csomag jelentősen megnövelte a vállalkozói terheket, amelyek tovább emelkedhetnek egy harmadik csomaggal. Kifejtette: alaposan fel kell mérni a pontos hatásokat, ugyanakkor ezek fényében nem látják a lehetőségét a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének.

Egyetértett Dávid Ferenccel abban, hogy az újabb kiigazítással nemcsak eltűntek a Munkahelyvédelmi akcióterv kedvező hatásai, hanem "a mérleg átfordult negatívba". Kiemelte azonban, hogy arra a kérték a kormányt, készítsen erre vonatkozóan egy teljes mérleget, figyelembe véve a bérkompenzáció kiesését is.

Rolek Ferenc úgy vélekedett, hogy a terhek növekedése a vállalatok bérpolitikájára is hatással van, ezért a vállalatok jelentős többségénél jövőre nem lesz béremelés.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra