MNB: továbbra is gond a jelzáloghitelek kamatkockázata

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

Az MNB ajánlással segíti a kamatok fixesítését, ennek során a pénzintézetek januárig ajánlattal keresik meg az ügyfeleket, de a banki ügyfelek döntik majd el, élnek-e a szerződésmódosítás lehetőségével.

A pénzpiacokon változatlanul kihívást jelent a jelzáloghitelek kamatkockázata a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Pénzügyi fogyasztóvédelmi jelentése szerint - mondta Szeniczey Gergő, a jegybank fogyasztóvédelemért és piacfelügyeletért felelős ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
 
Freisleben Vilmos fogyasztóvédelmi igazgató elmondta: bár az elmúlt év végére az új lakáshitel-kihelyezések több mint 60 százaléka már minősített termék volt, és az új lakáshitelek 97 százalékának kamatát egy évnél hosszabb időre fixálták, a teljes jelzáloghitel-állomány mintegy háromötöde továbbra is változó kamatozású.
 
A jelentés szerint az MNB tavaly összességében közel 250 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, és 137 fogyasztóvédelmi figyelmeztetés keretében jelezte kifogásait az általa felügyelt pénzügyi intézmények felé.
 
Freisleben Vilmos jelezte: az MNB ajánlással segíti a kamatok fixesítését, ennek során a pénzintézetek januárig ajánlattal keresik meg az ügyfeleket, de a banki ügyfelek döntik majd el, élnek-e a szerződésmódosítás lehetőségével.
 
A jegybanki adatok szerint az elmúlt év végére a nem teljesítő hitelek aránya a 2013. évi állomány kétharmadára csökkent. A jelentésben rámutattak: a bankok könyveiben 70 százalékról 27 százalékra csökkent a nem teljesítő állomány aránya, ez mutatja, hogy a követelések jelentős részét a bankok külső követeléskezelő cégeknek adták el.
 
Freisleben Vilmos hangsúlyozta: a jegybank szakemberei úgy ítélik meg, hogy az értékesített követelések esetén is fontos a fogyasztóvédelmi szabályok tisztázása, ezért a követelés-kezelési tevékenységre külön ajánlást adtak ki. Az MNB  igazgatója jelezte: a jövőben a követeléskezelést törvénnyel kellene szabályozni. 
 
A fair banki szabályozást a bankok átvették és jól alakalmazzák, bár az elmúlt évi ellenőrzések során a 16 vizsgált pénzügyi intézményből 15-nél kisebb jogszabálysértést találtak, ezek kisebb súlyúak voltak, mindössze 13,65 millió forint bírságot szabott ki az MNB. Továbbra is gond a thm-értékek feltüntetésének hiánya a  hirdetésekben - tette hozzá.
 
Freisleben Vilmos jelezte: új kockázatot jelent a személyi hitellel kombinált hitelkártyák problematikája, ez esetben a tájékoztatás sokszor nem megfelelő. Arról is szólt, hogy a következő években komoly kockázatot jelent a fintech cégek megjelenése, tevékenysége. Freisleben Vilmos úgy vélte: fontos lenne, hogy a fogyasztók figyeljenek arra, milyen joghatóság alá tartozik az a szolgáltató, akivel szerződést kötnek. Egy határon átnyúló szolgáltatás során, a probléma felmerülésekor az adott ország felügyeletéhez kell a panaszt beadni - mutatott rá.
 
A biztosításokat nézve az ügyfelek gyakran nem kapnak megfelelő tájékoztatást a szerződések aláírása előtt a befektetési egységekhez kötött életbiztosításokban meglévő kockázatokról. Emellett az MNB  szakemberei többször azt tapasztalták, hogy az évforduló kapcsán a szerződés felmondására vonatkozó lehetőség több esetben hiányzott a tájékoztatásból.
 
Freisleben Vilmos kiemelte: az MNB úgy látja, hogy ezen a területen is előretört a digitalizáció. A jegybank szerint a lakásbiztosítási piacon nem megfelelő a verseny, ezt javítani kell, a  minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások bevezetésével a tényleges kockázatokat akarják bemutatni.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra