NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít az igénybevételben
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag igazolt laktóz- és gluténérzékenység, cukorbetegség vagy endometriózis után is igényelhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hozzátéve, hogy a hivatal új videójában lépésről lépésre, képernyőképeken mutatja be az igénylés menetét az adóbevallásban.
A korábbi évek tapasztalatai alapján sokakat érinthet a kiegészítés, tavaly például az szja-bevallásban 347 ezren érvényesítették a kedvezményt. A NAV közlése szerint az idén januárban 128 ezren nyilatkoztak, munkáltatójuk már a bérszámfejtéskor figyelembe vette a személyi kedvezmény összegét.
A személyi kedvezményt év közben a munkáltatónak, kifizetőnek leadott adóelőleg-nyilatkozattal kell igényelni, ezt legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) lehet megtenni. 2024-től egyébként már lehetőség van folytatólagosan is kérni, így nem kell minden évben új nyilatkozatot tenni.
Az adóhivatal tájékoztatása szerint ha valaki 2025-ben nem kérte, de tavaly már jogosult lett volna rá, a kedvezményt most egy összegben igényelheti az éves szja-bevallásban. Ebben segít a NAV új videója, amely lépésről lépésre, képernyőképeken mutatja be az igénylés menetét az adóbevallásban. Ha valakinek már korábban fennállt a kedvezményre jogosító betegsége, és azt előzőleg nem vette igénybe, akkor a kedvezmény az érintett évi szja-bevallások önellenőrzésével legfeljebb 5 évre visszamenőleg is érvényesíthető (visszaigényelhető).
Kiemelték, hogy ha a fogyatékosság, betegség ideiglenes, akkor a kedvezmény utoljára abban a hónapban jár, amikor ez az állapot legalább egy napig fennáll, illetve azokra a hónapokra vehető igénybe, amely hónapokra rokkantsági járadékot vagy fogyatékossági támogatást folyósítottak.
A személyi kedvezményt a betegségről szóló orvosi igazolással, a rokkantsági járadékról vagy a fogyatékossági támogatásról szóló határozat alapján lehet igénybe venni. A jogosultság alapjául szolgáló igazolásokról és a határozatokról a kiállító személyek, szervek adatot szolgáltatnak a NAV-nak, ezért ezeket a dokumentumokat nem kell csatolni a nyilatkozathoz, elegendő 5 évig megőrizni.
A személyi kedvezmény révén 2025-ben - ha a jogosultság az egész évben fennállt - 174 420 forint takarítható meg az adóból.
FIZESSEN ELŐ 2026-RA AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2026-ban is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2026 ● Cafetéria szabályzat 2026 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag 2026 ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● AI tanácsadás (NDZ) ● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Figyelem a Money Network Kft hitel-, babaváró hitel és ltp kalkulátorának használata díjmentes!
Lakástakarék, babaváró hitel és jelzáloghitel közvetítésben együttműködő partnerünk a Money Network Kft. A kalkulátor üzemeltetője a moneynetwork.hu.
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2026.01.09.
Bruttó ár: 38 100 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Naplófőkönyv és pénztárkönyv az egyéni vállalkozások tükrében
Bruttó ár: 13 990 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 11 193 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Amit még érdemes tudni az osztalékról (2026)
Bruttó ár: 12 900 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 320 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2026)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 2 095 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja



