NAV: érdemes minél előbb kiegészíteni bevallásukat azoknak, akiknek visszajár adó
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak. A visszaigényelhető adó kiutalásához meg kell adni a tervezetben a bankszámlaszámot vagy a postacímet, ahová az összeget szeretné megkapni az ügyfél.
Érdemes minél előbb kiegészítve elküldeni adóbevallásukat azoknak, akik nem nyilatkoztak időben munkáltatójuknak arról, hogy a családi, személyi vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegükből vonja le, mert a beérkezéstől számított 30 napon belül utalja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a visszajáró összeget - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.
A közlemény szerint a NAV által elkészített szja-bevallási tervezeteket idén április 17-ig már 1,5 milliónál is többen nézték meg és több mint 801 ezren véglegesítették, 574 ezren módosítás nélkül. Március közepe óta, amióta a tervezetek elérhetők, átlagosan napi 23,5 ezer adózó nyújtja be bevallását ilyen módon a NAV-hoz.
Az adóbevallási tervezeteket Ügyfélkapu+ vagy DÁP-regisztrációval az eSZJA-oldalon lehet a legegyszerűbben átnézni, elfogadni, illetve szükség esetén módosítani. Még most sem késő regisztrálni, néhány perc időráfordítással elérhetővé válik az elektronikus tervezet, és a regisztráció a későbbiekben valamennyi állami weboldalhoz is biztosítja a hozzáférést - jelezte a NAV.
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak. A visszaigényelhető adó kiutalásához meg kell adni a tervezetben a bankszámlaszámot vagy a postacímet, ahová az összeget szeretné megkapni az ügyfél.
Az adóhivatal közleményében kiemelte: nem kérnek banki adatokat sem a bevallásban, sem sms-ben, sem e-mailben. Az szja-bevallás idején sokasodnak a NAV-ra hivatkozó csalások, amelyek az adó visszatérítése ürügyén kérnek ilyen adatokat. Legyen mindenki elővigyázatos, és gyanakodjon, ha ilyen tartalmú megkeresést kap - írták.
A NAV a honlapján kiemelt helyen teszi közzé a nevével visszaélő leggyakoribb csaló sms-eket és e-maileket: https://nav.gov.hu/vigyazat-csalok.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve
Bruttó ár: 9 900 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 7 920 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja