NAV: szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

SZJA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)

Hangsúlyozták, a kedvezmény minden édesanyának jár, aki vér szerinti vagy örökbefogadó szülőként legalább három gyermek után jogosult, vagy legalább 12 éven át jogosult volt családi pótlékra. A kedvezmény akár felnőtt gyerekek után is igénybe vehető.

A közleményben kifejtették: érvényesíthető egy összegben a jövő évi adóbevallásban vagy akár már év közben is, ehhez új adóelőleg-nyilatkozatot kell leadni a munkáltatónak, kifizetőnek. Nyilatkozni 2025. október 1-től lehet, legkényelmesebben az ONYA-ban, így a kedvezmény már az októberre vonatkozó, november elején kézhez kapott fizetésben megjelenik.

A kedvezmény a törvényben meghatározott, munkával szerzett jövedelmekre, így például a munkabérre, a vállalkozói kivétre, a megbízási szerződéssel, vagy őstermelői tevékenységgel szerzett jövedelemre is érvényesíthető. Ez azt jelenti, hogy a háromgyerekes édesanyák keresete teljes egészében mentesül az szja alól - hívták fel a figyelmet.

A háromgyerekes anyák kedvezménye minden más kedvezményt megelőz, először ezt kell érvényesíteni az adóalapból. De a háromgyerekes szülőknek jár a családi kedvezmény is, amely havonta további – 990 000 forinttal csökkentve az adóalapot – a gyakorlatban 148 500 forint megtakarítást jelenthet. Azt az összeget pedig, amit az szja-ból (családi adókedvezményként) nem tudnak igénybe venni, családi járulékkedvezményként is érvényesíthetik - írták a közleményben.

A kedvezményről minden további részlet megtalálható a 73. számú információs füzetben - tájékoztatott a NAV.

FIZESSEN ELŐ 2026-RA AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2026-ban is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2026 Cafetéria szabályzat 2026 Pénzmosás elleni szabályzat csomag 2026 GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● AI tanácsadás (NDZ) ● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 

Figyelem a Money Network Kft hitel-, babaváró hitel és ltp kalkulátorának használata díjmentes!

Lakástakarék, babaváró hitel és jelzáloghitel közvetítésben együttműködő partnerünk a Money Network Kft. A kalkulátor üzemeltetője a moneynetwork.hu.


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra