NAV: tízéves az eKÁER, több mint százmillió szállítmányt ellenőriztek
Címkék: EKAER
Az elektronikus adatszolgáltatások a jogkövető adózók számára új lehetőségeket nyitnak, növelhetik a vállalkozások hatékonyságát, versenyképességét, csökkentik a hibalehetőségeket és az adminisztrációs terheket is, mindemellett pedig biztosítják az államháztartás bevételeit, és szűkítik a költségvetésből kieső áfabevételeket
Tíz éve indult az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer (eKÁER) éles üzeme, amelynek szűrővizsgálatán azóta több mint 106 millió szállítmány esett át - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Azt írták, az utaztatásos áfacsalások visszaszorítására létrehozott online szisztéma bevált és számos ország tanulmányozta az elmúlt évtizedben.
Az eKÁER eredményességét a nemzetközi érdeklődés mellett a statisztika is alátámasztja. Az elmúlt három évben kifejezetten csak az eKÁER-adatoknak köszönhetően mintegy 20 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel az adóhivatal, a törvénysértések miatt kiszabott mulasztási bírság összege pedig meghaladta a 4,8 milliárd forintot - ismertették.
Felidézték, a rendszer 2015 óta számos finomításon és változáson átesett: jelentősen egyszerűsödött a bejelentésekkel kapcsolatos adminisztráció, módosultak a kockázatos termékek, bővült a mentességek köre és enyhültek a szankciók.
"A célja már több mint egy évtizede változatlan: a jogkövető piaci szereplők pozíciójának erősítése, az áruforgalom átláthatósága, a gyakran emberi egészséget veszélyeztető élelmiszerekkel kapcsolatos visszaélések kizárása és nem utolsósorban, az adóelkerülők kiszűrése" - tették hozzá.
Emlékeztettek, az eKÁER éles üzemének első két hónapjában a NAV nem szabott ki bírságot és nem szankcionált.
Munkatársaik a tapasztalatszerzést, tájékoztatást szolgáló időszakban is találkoztak kockázatos vagy éppen egészségre ártalmas szállítmányokkal. Volt, hogy egy teljes kamionnyi jelöletlen, fuvarokmányok nélküli mandarint kellett megsemmisíteni, egy több tonnányi édességszállítmányt pedig egy pécsi panellakásba kellett volna lerakodni.
Az eKÁER éles üzemének bevezetése óta azonban már jelentősen csökkentek az ilyen típusú visszaélések - emelte ki a NAV, amely a elmúlt évtizedben folyamatosan bővítette a rendelkezésére álló adatforrások körét.
Az elektronikus adatszolgáltatások a jogkövető adózók számára új lehetőségeket nyitnak, növelhetik a vállalkozások hatékonyságát, versenyképességét, csökkentik a hibalehetőségeket és az adminisztrációs terheket is, mindemellett pedig biztosítják az államháztartás bevételeit, és szűkítik a költségvetésből kieső áfabevételeket - áll a közleményben.
FIZESSEN ELŐ 2026-RA AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2026-ban is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2026 ● Cafetéria szabályzat 2026 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag 2026 ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● AI tanácsadás (NDZ) ● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Figyelem a Money Network Kft hitel-, babaváró hitel és ltp kalkulátorának használata díjmentes!
Lakástakarék, babaváró hitel és jelzáloghitel közvetítésben együttműködő partnerünk a Money Network Kft. A kalkulátor üzemeltetője a moneynetwork.hu.
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2026.01.09.
Bruttó ár: 38 100 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Naplófőkönyv és pénztárkönyv az egyéni vállalkozások tükrében
Bruttó ár: 13 990 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 11 193 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Amit még érdemes tudni az osztalékról (2026)
Bruttó ár: 12 900 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 320 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2026)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 2 095 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja



