Négyből három NAV-os transzferár vizsgálat után fizetni kell

TAO

Nyomtatás
Forrás: EY

Címkék: kapcsolt vállalkozás, transzferár


Az adóhivatal 2020-ban több száz ellenőrzést végzett transzferárazással összefüggésben. Ezek során azt vizsgálta, hogy a kapcsolt vállalkozások egymás között a szokásos piaci árral összhangban kötöttek-e ügyleteket. Az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka zárult adóhiány megállapításával

Az elmúlt fél év során magasabb fordulatszámra kapcsolt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), így a korábbiaknál több adóellenőrzés zajlik Magyarországon – hangzott el az EY adószakmai online rendezvényén. A vállalatoknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk rá, hogy kapcsolt vállalkozásaik között hogyan árazzák termékeiket és szolgáltatásaikat, mivel 2020-ban az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka adóhiány megállapításával zárult.

Az adóhivatal 2020-ban több száz ellenőrzést végzett transzferárazással összefüggésben. Ezek során azt vizsgálta, hogy a kapcsolt vállalkozások egymás között a szokásos piaci árral összhangban kötöttek-e ügyleteket. Az erre vonatkozó vizsgálatok 73 százaléka zárult adóhiány megállapításával, aminek következtében az érintett vállalatoknak összesen 12 milliárd forinttal emelkedett az adóalapjuk.

„A NAV tervei között idén is kiemelt helyen szerepel a transzferárazással kapcsolatos szabálytalanságok feltárása, és a magyar adóellenőrök külön képzésben is részesülnek ezen a területen. A hivatal ráadásul egyre szofisztikáltabb elemzéseket követel meg a vállalatoktól, amelyek elkészítése elmélyült szakértelmet igényel” – hívta fel a figyelmet Lipták Zoltán, az EY adótanácsadási szolgáltatások részlegének partnere.

Sokszor előfordul, hogy az adóhatóság akár már az első veszteséges év után ellenőrzi az adott vállalatot, a pandémia gazdasági hatásai miatt pedig számos nehéz helyzetben lévő hazai társaság kerülhet a hivatal látókörébe. Már kisebb vállalkozásoknál is érdemes fokozottan ügyelni a szegmentált, azaz a tevékenységek szerinti eredménykimutatás elkészítésére, illetve a transzferárak megfelelő megállapítására.

A transzferár-nyilvántartás kötelező elemeit jogszabályok rögzítik, így akár praktikusnak és költséghatékonynak is tűnhet, amikor egy vállalat saját maga készíti el a transzferár dokumentációit. A tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy hiába ismeri a vállalkozó a konkrét ügyletek adatait, az előírásoknak nem tud pusztán néhány formanyomtatvány kitöltésével megfelelni.

„Érdemes szakértőket alkalmazni a transzferár dokumentáció és a kapcsolódó összehasonlító kutatások elkészítéséhez. Az EY gyakorlatában is számos esetben előfordult, hogy megfelelően javított dokumentációval és az eredménykimutatás helyes szegmentálásával jelentősen – akár 70 százalékkal – le lehetett csökkenteni az adómegállapítás mértékét egy-egy vállalatcsoport veszteséges hazai képviseleténél” – tette hozzá Lipták Zoltán.

A jelenlegi járványhelyzet az adóbevallásokra is hatással van. A saját és az OECD iránymutatásának megfelelően a NAV elvárja, hogy egy vállalat a transzferárak alátámasztására készített összehasonlító elemzéseiben részletesen mutassa be, mikén hatott a pandémia a kapcsolt tranzakcióra, és ugyancsak indokolni kell a szükségessé vált kiigazításokat is. 

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE

Tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás már a 2021-es új szabályok szerint – segédletekkel, iratmintákkal.  Egyszerre könyv és e-book. Ez a könyv tartalmaz 92 db. szervezési megoldást, 99 db adótippet, 17 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, TEÁOR besorolási segédeletet, adónaptárat. Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

KISVÁLLALKOZÓK ÜGYVITELI KÉZIKÖNYVE

Vállalkozási formák ● Tevékenységi szabályok ● KATA adózás és alternatívái ● Könyvelés ● Számlázási szabályok ● E-ügyintézés ● GDPR  adatkezelés ● Információbiztonság ● Ez a könyv tartalmaz 48 db. vállalkozási megoldást, 74 db. adótippet, 92. db. ügyviteli jótanácsot. Egyszerre nyomdai könyv és e-book.  Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

ÜGYVEZETŐK KÖNYVE 2021 

Vezető tisztségviselők jogállása, felelőssége, feladatai – 45 db üzleti szabályzattal, iratmintával. Garantáltan van benne legalább egy mondat, amely miatt változtatni fog cége működésén. Megrendelés: Önadózó Webáruház!

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra