NGM: emelt kerettel támogatja a fiatalok elhelyezkedését az Ifjúsági Garancia Plusz program

Forrás: MTI

A programban részt vevőket munkaviszony keretében foglalkoztató vállalkozások új munkavállalók felvétele esetén bértámogatásban részesülhetnek a bruttó bér 50 százalékáig, maximum havi 300 ezer forintig.

Megemelt kerettel támogatja a fiatalok elhelyezkedését az Ifjúsági Garancia Plusz program: a kezdeti 102,02 milliárd forintról 208 milliárd forintra emelkedett az Európai Uniós társfinanszírozással megvalósuló Ifjúsági Garancia Plusz projekt kerete - jelentette be keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A minisztérium megerősítette: a kormány mindent megtesz azért, hogy mindenki, aki akar és tud, dolgozhasson, ezért célzott programokkal segíti az álláskeresők mielőbbi elhelyezkedését. Ennek érdekében a kezdeti 102,02 milliárd forintról 208 milliárd forintra emelkedett az Európai Uniós társfinanszírozással megvalósuló Ifjúsági Garancia Plusz stratégiai jelentőségű projekt kerete.

Mint emlékeztettek: a program a 30 év alatti, nem tanuló és nem is dolgozó fiatalok munkához, munkatapasztalathoz vagy piacképes tudáshoz jutását segíti. A támogatások segítségével eddig több mint 16,6 ezer fiatal jutott munkához és csaknem 4,7 ezer fiatal kezdte meg képzését. A projekt 2029. augusztus 31-ig 83,7 ezer korábban nem foglalkoztatott fiatal számára nyújthat segítséget.

A projekt a Gazdaságfejlesztési és Innováció Operatív Program Plusz program keretében, kiemelt fontosságú pillérként, az Európai Szociális Alap Plusz társfinanszírozásával valósul meg. A programban részt vevőket munkaviszony keretében foglalkoztató vállalkozások új munkavállalók felvétele esetén bértámogatásban részesülhetnek a bruttó bér 50 százalékáig, maximum havi 300 ezer forintig. A támogatás időtartama differenciált, annak függvényében, hogy a foglalkoztatni kívánt személy munkaerőpiaci szempontból hátrányos helyzetű-e vagy sem. Előbbi esetén fix 4 vagy fix 6, utóbbi esetén fix 4 hónapra állapítható meg a bértámogatás.

Hozzátették: a projekt keretében képzési támogatás is nyújtható azon álláskeresőnek, aki szakmai ismeretekre irányuló, hatósági, vagy nyelvi képzésen vesz részt. A támogatás havi mértéke legalább a minimálbér 70 százalékának megfelelő összeg (203.560 forint), maximális havi összege a minimálbér 150 százaléka (436.200 forint). A juttatás a képzés időtartamára, de legfeljebb 1 évre állapítható meg. Amennyiben a munkába állás során utazási költség is felmerül, annak térítését is igényelni lehet, maximum 12 hónapig, emellett 12 év alatti, saját háztartásban élő, eltartott gyermekek után gyermekfelügyeleti költségelem is megállapítható.

Eddig bértámogatással 16,6 ezer fiatal elhelyezkedését segítette a program, valamint több mint 4,7 ezer 30 év alatti álláskereső részesült képzési támogatásban, 340 fő a lakhatási, 310 fő pedig az utazási költségeinek enyhítéséhez kapott segítséget. A megítélt támogatások összege meghaladja a 25 milliárd forintot - számolt be az NGM.

A programról részletes információk a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapján érhetőek el.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra