NGM: fókuszban az áfacsalások visszaszorítása és a tisztességes vállalkozások támogatása
Címkék: áfa csalás
A NAV évek óta hatékonyan lép fel a csalások ellen, amely magában foglalja a szorosabb ellenőrzéseket, a jogsértő vállalkozásokkal szembeni gyors reakciókat és az adóbevételek biztosítását. Az utóbbi időszak egyik legnagyobb volumenű ellenőrzési eljárása a gázkereskedelemhez kapcsolódó csalárd, határon átnyúló láncolatok feltérképezését eredményezte, ahol azonban a NAV hatékony fellépésének köszönhetően a csalók leleplezése mellett több mint 20 milliárd forint biztosítását is sikerült elérni. Ez az eset azt mutatja, hogy a legmodernebb eszközök mellett is szükség van arra, hogy figyeljük az aktuális trendeket és megfelelően értékelni tudjuk a rendszerek által biztosított adatokat.
Megtartotta idei első ülését a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság; a kormány által 2021-ben létrehozott bizottság célja a feketegazdaság visszaszorítása és a jogkövető vállalkozások támogatása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
A közleményben kiemelték: az idei első ülésen Gerlaki Bence adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkár elnökként kezdte meg munkáját. Az államtitkár hangsúlyozta, a testület korábbi törekvései változatlanul folytatódnak, ami kiemelten fontos a vállalkozások évében, hiszen a fekete- és szürkegazdaság visszaszorításából származó többletadóbevételek közvetetten a tisztességes vállalkozásokat is támogatják. Emellett kiemelte a NAV nélkülözhetetlen szerepét, amely hatékony ellenőrzési és kockázatelemzési tevékenységével hozzájárul a gazdaság fehéredéséhez.
Az elmúlt években Magyarország jelentős eredményeket ért el a gazdaságfehérítés terén. Míg 2010-ben az áfarés elérte a 22,3 százalékot, addig a legfrissebb adatok alapján ez alig több mint 2,3 százalékra csökkent. Ezzel Magyarország - Írországhoz és Portugáliához hasonlóan - azon Európai Uniós országok közé tartozik, ahol a potenciális áfabevételek csupán kis hányada nem kerül beszedésre. Ezzel szemben az Európai Unió átlaga jelenleg 8-9 százalék körül alakul, és több olyan ország is van, ahol a potenciális áfabevételek közel egynegyedét nem tudja beszedni az adóhatóság - írták a közleményben.
Hozzátették, az elmúlt években a hazai sikeres gazdaságfehérítő intézkedések több pillérből álltak: az online pénztárgépek lehetővé tették, hogy a NAV valós időben nyomon kövesse a kiskereskedelmi tranzakciókat, míg az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer átláthatóvá tette a közúti árufuvarozást, csökkentve az illegális kereskedelem lehetőségét. A gazdaságfehérítő intézkedések részeként 2018. július 1-jén debütált és 2021 elejére teljeskörűvé vált a NAV online számlarendszere. Az online számla - amellett, hogy segíti a jogkövető vállalkozásokat - több százmilliárd forinttal javította az adóbefizetési fegyelmet. A bevételi adatok tanúsága szerint az online számlarendszernek tulajdonítható többletbevétel jelentősen hozzájárult az adócsökkentésekhez. Az online számlaadat-szolgáltatásnak köszönhetően a NAV real-time adatokkal rendelkezik a vállalkozások gazdasági ügyleteiről. Emellett a NAV az utóbbi években megerősítette kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésre kiválasztási gyakorlatát, amely adatvezérelt megoldásokkal segíti a szabályszegők kiszűrését és az adócsalások visszaszorítását.
A bizottság az elmúlt években több ízben foglalkozott a székhelyszolgáltatás és a feketegazdaság összefüggéseivel. A testület ajánlásaira is figyelemmel módosult 2021-ben a székhelyszolgáltatókra vonatkozó szabályozás az adóigazgatásban. A szabályozás szigorítása, a székhelyszolgáltatók nyilvántartásba vétele és az ellenőrzések fokozódása biztosította a gazdasági környezet nagyobb átláthatóságát és jogszerűségét. A székhelyszolgáltatás továbbra is lehetőség marad a vállalkozások számára, különösen azoknak, amelyek képesek betartani a szigorúbb szabályokat és együttműködni a szolgáltatóikkal a jogszabályoknak megfelelően - írták a közleményben.
Hangsúlyozták, a NAV évek óta hatékonyan lép fel a csalások ellen, amely magában foglalja a szorosabb ellenőrzéseket, a jogsértő vállalkozásokkal szembeni gyors reakciókat és az adóbevételek biztosítását. Az utóbbi időszak egyik legnagyobb volumenű ellenőrzési eljárása a gázkereskedelemhez kapcsolódó csalárd, határon átnyúló láncolatok feltérképezését eredményezte, ahol azonban a NAV hatékony fellépésének köszönhetően a csalók leleplezése mellett több mint 20 milliárd forint biztosítását is sikerült elérni. Ez az eset azt mutatja, hogy a legmodernebb eszközök mellett is szükség van arra, hogy figyeljük az aktuális trendeket és megfelelően értékelni tudjuk a rendszerek által biztosított adatokat. Ennek érdekében a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság áttekintette az áfacsalások leggyakoribb formáit, a felderítésükhöz szükséges intézkedéseket és javaslatokat. A tanulságok alapján pedig javaslatot tesz a további szükséges intézkedésekre és jogszabálymódosításokra.
A bizottság és a kormány célja a jövőben is az, hogy fenntartható módon csökkentsék az adóelkerülést, növeljék az átláthatóságot, és támogassák a tisztességes gazdasági szereplőket. A gazdaság további fehéredése az adóbevételek emelkedését vonja maga után, amely lehetőséget teremthet a jövőbeni adócsökkentésekre, erősítve ezzel a magyar vállalkozások versenyképességét - tájékoztatott az NGM.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban
Bruttó ár: 25 200 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 20 160 Ft
Postaköltség: 2 625 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja



