NGM: megjelent a felhívás, a vidéki vállalkozások beruházásait támogatja a Demján Sándor 1+1 Program új üteme
TÁMOGATÁSOK 2025-11-19
NyomtatásA pályázatok előtöltésére november 20-án 10.00 órától november 28-áig lesz lehetőség, a támogatási kérelmek december 1-jén lesznek benyújthatók. A program a vidéki, legalább 5 fős feldolgozóipari vállalkozások beruházásait támogatja 20 milliárd forintos keretösszeggel. A kormány célja, hogy a vidéki vállalkozások eszközberuházásainak támogatásával növelje a hazai kkv-k termelékenységét, versenyképességét és technológiai felkészültségét
Megjelent a felhívás: a vidéki vállalkozások beruházásait támogatja a Demján Sándor 1+1 Program új üteme - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
A közleményben kiemelték, a kormány mindent megtesz a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) támogatása érdekében. Ezért egy 11 pontból álló 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programot hajt végre, megduplázta a Demján Sándor Tőkeprogram keretében egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét, valamint bevezette a fix 3 százalékos kkv hitelt. A kormány azonban itt nem áll meg: szerdán megjelent a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program második ütemének végleges felhívása. A pályázatok előtöltésére november 20-án 10.00 órától november 28-áig lesz lehetőség, a támogatási kérelmek december 1-jén lesznek benyújthatók. A program a vidéki, legalább 5 fős feldolgozóipari vállalkozások beruházásait támogatja 20 milliárd forintos keretösszeggel. A kormány célja, hogy a vidéki vállalkozások eszközberuházásainak támogatásával növelje a hazai kkv-k termelékenységét, versenyképességét és technológiai felkészültségét - írták.
A Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program második szakasza az első ütem kimagasló eredményeire épül, amelynek keretében eddig közel 1400 vállalkozás részesült támogatásban, mintegy 108 milliárd forint értékben, ami több mint 200 milliárd forintnyi beruházás megvalósulását teszi lehetővé országszerte. A források közel kétharmada a leghátrányosabb helyzetű térségekbe került, jelentősen hozzájárulva a helyi gazdaságok megerősödéséhez. A második ütem előregisztrációs időszakában összegyűlt igények alapján a felhívás véglegesítésre került. Az NGM a második ütemet kifejezetten a termelőberuházások támogatására, a legalább 5 fő munkavállalót foglalkoztató és 2 lezárt üzleti évvel rendelkező, vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások számára hirdeti meg. A program továbbra is új, korszerű eszközbeszerzések megvalósítását támogatja - közölte a tárca.
A főbb paraméterek változatlanok maradtak: 25-200 millió forint közötti, 50 százalékos intenzitású vissza nem térítendő támogatás igényelhető, kizárólag vidéki megvalósítási helyszínen, és minimum két lezárt üzleti év szükséges.
A végleges felhívás november 19-én jelent meg és november 20-án 10.00 órától november 28-áig lesz lehetőség a kérelmek előtöltésére, amelyek 2025. december 1-jén lesznek benyújthatók. November 12-én lezárult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program második ütemének előregisztrációs szakasza, támogatási kérelmet kizárólag azok adhatnak be, akik az előregisztrációban részt vettek - ismertették.
Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár a közleményben kiemelte: az első ütem nyertesei között vannak, akik már megvalósították beruházásukat, ezek a vállalkozások jó példával szolgálnak arra, hogy a hatékonyságnövelő fejlesztések mind a hazai, mind az exportpiacon erősítik a versenyképességüket. "Célunk, minél több kkv számára lehetőséget biztosítani arra, hogy a technológiai megújulás által mérhetően növekedjen a termelékenységük, a jövedelemtermelő képességük, valamint, hogy magasabb hozzáadott értékű működésre tudjanak átállni" - közölte.
A program lebonyolítását a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség végzi, a pályázati felhívás és a kitöltő rendszer a www.vali.hu felületen érhető el. A támogatás 2026 első negyedévében 100 százalék előleg formájában kerül kifizetésre, hogy a vállalkozások minél előbb elindíthassák beruházásaikat.
FIZESSEN ELŐ 2026-RA AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2026-ban is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2026 ● Cafetéria szabályzat 2026 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Naplófőkönyv és pénztárkönyv az egyéni vállalkozások tükrében
Bruttó ár: 13 990 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 11 193 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban
Bruttó ár: 25 200 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 20 160 Ft
Postaköltség: 2 625 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja


