NMHH: visszaélésektől és vírusoktól tartanak a leginkább a magyar internetezők
A netezők leginkább attól félnek, hogy vírust kapnak a számítógépükre, telefonjukra (78 százalékuk legalább valamennyire aggódik emiatt), hogy illetéktelenek megszerzik az e-mail-címüket (72 százalék), illetve eltulajdonítják a banki adataikat (66 százalék). Bár a kéretlen levelek a fentieknél kisebb gondot jelentenek a netezők számára (60 százalék aggódik legalább valamennyire emiatt), ez fordult elő velük a legnagyobb arányban (58 százalék).
A legjobban a visszaélésektől, az adathalászattól és a vírusoktól tartanak a magyar internetezők, akiknek nagy része találkozott már káros tartalommal, de jellemzően nem jelentette azt - ismertette a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az általa megrendelt felmérés eredményeit.
A közlemény szerint a vizsgálattal 2022-ben megbízott Scores Group reprezentatív kutatásából az derült ki: a magyar internetezők leginkább attól tartanak, hogy visszaélhetnek a személyes adataikkal (77 százalék legalább valamennyire aggódik emiatt), illetve adathalászat áldozatává válhatnak (78 százalék).
A közösségi oldalakra vonatkozó állami, jogi szabályozással kapcsolatban kevésbé tájékozottak az internetezők: a megkérdezettek fele nem tudta megítélni vagy nem ismerte a szabályozást.
A tizenötezer 16 és 75 év közötti résztvevő online megkérdezésével végzett, kérdőíves felmérés szerint a netezők több mint fele (59 százalék) találkozott már visszaéléssel az interneten, a legnagyobb arányban átverési kísérletekkel (31 százalék), adathalászattal (22 százalék) és hamis ürüggyel történő pénzgyűjtéssel (21 százalék). Személyes adatokkal való visszaélést csupán hét százalékuk észlelt. Az internetes oldalak első látogatásakor az adatvédelemmel, sütikkel, személyre szabott hirdetésekkel kapcsolatos beállításokat a netezők többsége nem hagyja jóvá gondolkodás nélkül: 29 százalék az adott oldaltól függően, míg 28 százalék mindenhol a minimális jóváhagyást választja.
A közvélemény-kutatás összefoglalója szerint a netezők leginkább attól félnek, hogy vírust kapnak a számítógépükre, telefonjukra (78 százalékuk legalább valamennyire aggódik emiatt), hogy illetéktelenek megszerzik az e-mail-címüket (72 százalék), illetve eltulajdonítják a banki adataikat (66 százalék). Bár a kéretlen levelek a fentieknél kisebb gondot jelentenek a netezők számára (60 százalék aggódik legalább valamennyire emiatt), ez fordult elő velük a legnagyobb arányban (58 százalék).
A válaszadók 73 százaléka találkozott már büntetendő tartalommal, a legnagyobb arányban valótlanságokkal: átverős hirdetésekkel (49 százalék) és álhírekkel (46 százalék). A verbális kihágások, a gyűlöletbeszéd (37 százalék) és a durva, bántó nyelvezet (33 százalék) szintén igen gyakoriak. Ugyanakkor a többség szerint a háztartásukban élő, 14 év alatti gyermekek többnyire nem futottak bele ilyen helyzetekbe az interneten (44 százalék), vagy legalábbis a válaszadók nem értesültek ilyesmiről (25 százalék).
A közösségi oldalak használata során 74 százalék találkozott már káros tartalommal, megnyilvánulással, de a nagy többség passzív maradt: csupán 37 százalékuk jelentett már legalább egy ilyen esetet az oldal üzemeltetőjének. Még kisebb részük, 15 százalékuk mondott el ilyen esetet rokonának, ismerősének, 13 százalékuk írt a tartalom közzétevőjének vagy jelezte hozzászólásban nemtetszését, míg három százalékuk jelentette azt a rendőrségnek vagy más hatóságnak. Hozzátették: az eseteket az NMHH-nak, a Nemzeti Kibervédelmi Intézetnek, a fogyasztóvédelmi hatóságnak, az Internet Hotline-nak, valamint a Média- és Hírközlési biztosnak is szokták jelenteni.
A közleményben kitértek arra is: a felmérés eredménye szerint a közösségi oldalakra vonatkozó állami, jogi szabályozással kapcsolatban kevésbé tájékozottak az internetezők. Felük vagy nem tudja megítélni (22 százalék) vagy nem ismeri (28 százalék) a jelenlegi szabályozást. Harmincöt százalékuk szerint lazább szabályozásra lenne szükség, 13 százalék tartja azt megfelelőnek, és csupán két százaléknyian vannak, akik szigorúbb szabályozást szorgalmaznak. Ez utóbbi csoport elsősorban a káros, veszélyes tartalmak szűrését erősítené (62 százalék).
A kutatás adatai szerint az internetezők 98 százalékának van mobiltelefonja, közülük 88 százalék rendelkezik okostelefonnal. Az okostelefonosok ragaszkodnak a készülékükhöz, hiszen tízből hatan legalább kétóránként feloldják a képernyőzárat vagy ránéznek a telefonjukra - fűzték hozzá.
FIZESSEN ELŐ 2026-RA AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2026-ban is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2026 ● Cafetéria szabályzat 2026 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025.10.01.
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Naplófőkönyv és pénztárkönyv az egyéni vállalkozások tükrében
Bruttó ár: 13 990 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 11 193 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Egyszeres könyvvitel a gyakorlatban
Bruttó ár: 25 200 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 20 160 Ft
Postaköltség: 2 625 Ft -
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja


