Nő az elektronikus számlaforgalom

Forrás: MTI

Címkék: e-számla


Az MNB adatai alapján az e-számlafizetés aránya öt év alatt megduplázódott Magyarországon. Ugyanakkor még mindig jelentős a lemaradás az uniós átlaghoz képest, ahol az elektronikus számlakiegyenlítés aránya eléri a 70 százalékot.

Dijnet: kétszámjegyű növekedés az elektronikus számlaforgalomban
 
Az első félévben 22 százalékkal több számlát fizettek be elektronikusan a Díjneten keresztül, mint egy éve - közölte a Dijnet Zrt.  
 
A közlemény szerint a Díjnet független e-számla-fizetési platformon az idén januártól június végéig 3,2 millió számlát rendeztek. A platformon keresztül 30,4 milliárd forint értékű számlát rendeztek az első félévben, 24 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az esetek túlnyomó többsége bankkártyás tranzakció volt. 
 
Az összesített adatokból kiderül, hogy a szolgáltatók a tavalyi első félévben 4,6, idén már 4,9 millió e-számlát küldtek meg a regisztrált felhasználóknak. Egy év alatt a regisztrált felhasználók száma mintegy 10 százalékkal nőtt, már mintegy 700 ezer ügyfele van a társaságnak. A platform 30 cég számláit és számlafizetését kezeli, országos és regionális szolgáltatókét egyaránt.
 
A rezsidíjak mellett lehetőség van internet-, kábeltévé- és telefonszámlák, valamint távfelügyeleti és biztosítási díjak kiegyenlítésére, tavaly november óta pedig már adományozásra is.
 
A közleményben kiemelték, az MNB adatai alapján az e-számlafizetés aránya öt év alatt megduplázódott Magyarországon. Ugyanakkor még mindig jelentős a lemaradás az uniós átlaghoz képest, ahol az elektronikus számlakiegyenlítés aránya eléri a 70 százalékot.

Az elmúlt tizenegy évben a rendszeren keresztül több mint 50 millió darab számlát mutattak be, ebből csak tavaly 9,2 milliót, amelyből 4,4 milliót a rendszeren belül bankkártyával, mobiltelefonos fizetéssel, internetbanki fizetéssel, illetve csoportos beszedési megbízással rendeztek az ügyfelek.  

A Takarék Csoport és a Magyar Posta közös tulajdonában álló társaság nettó értékesítési árbevétele 2018-ban 845 millió forint volt, adózott eredménye pedig 181 millió forint.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra