Nonprofit szervezetek által adómentesen nyújtható juttatások

SZJA

Nyomtatás
Forrás: www.nav.gov.hu | Szerző: NAV

Címkék: civil szervezetek, nonprofit szervezetek


A törvény nem preferálja adómentes kifizetésként azt a juttatást, amelynek címzettje az alapító, az adományozó, a támogató – kivéve az orvosi javaslat alapján fogyatékosságával, gyógyításával összefüggő termék, szolgáltatás formájában nem pénzben megszerzett bevételt

Az Szja tv. 1. számú mellékletének 3. pontja sorolja fel a közcélú juttatások adómentes jogcímeit. E körben határozza meg a jogalkotó, hogy mely feltételekkel, mely szervezetek és kiknek teljesíthetnek adómentesen kifizetést (juttatást).

Adómentes többek között a közhasznú alapítvány, közalapítvány által – alapszabályban rögzített közhasznú céljával összhangban – a magánszemélynek kifizetett azon összeg,

  • amelyet az oktatási intézményekben folytatott tanulmányokra, kutatásra, külföldi tanulmányútra (ösztöndíj címén),
  • szociálisan rászorulónak szociális segély címen
  • diák- és szabadidősport résztvevőjének alkalmanként legfeljebb az 500 forintot meg nem haladóan folyósítanak.

A közérdekű kötelezettségvállalásból, a közhasznú egyesületből, alapítványból, közalapítványból a közhasznú cél szerint címzett magánszemélynek nem pénzben adott juttatás értéke is adómentes, kivéve a béren kívüli juttatásokat. Ugyanakkor a pénzbeli juttatások legfeljebb a minimálbér 50 százalékát meg nem haladó havi összegben adómentesek.

Ez az adómentesség akkor alkalmazható, ha az alapítvány, közalapítvány, közhasznú egyesület a juttatást a közhasznú céljával összhangban, a közhasznú cél szerint címzett magánszemélynek nyújtja. Az alapítványnak tehát nem kell feltétlenül közhasznúnak lennie, de a juttatás céljának és a juttatásban részesülő magánszemélynek az alapítvány alapító okiratában rögzített közhasznú célhoz kell kapcsolódnia. Mindezek alapján a közhasznú minősítéssel nem rendelkező alapítvány is jogosult arra, hogy az alapító okiratában megfogalmazott közhasznú céljával összhangban adómentesen nyújtson juttatást a közhasznú cél szerint címzett magánszemély részére.

Az itt említett adómentes juttatások példálózó jellegűek, valamennyi adómentes jogcím az Szja tv. hivatkozott mellékletének 3. pontja alatt található.

Fontos kiemelni azonban azt, hogy a törvény nem preferálja adómentes kifizetésként azt a juttatást,

  • amelynek címzettje az alapító, az adományozó, a támogató – kivéve az orvosi javaslat alapján fogyatékosságával, gyógyításával összefüggő termék, szolgáltatás formájában nem pénzben megszerzett bevételt,
  • amelyet a kifizetővel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban, vagy más a Ptk. szerinti olyan szerződéses jogviszonyban álló magánszemély kap, amelynek alapján a kifizetés (juttatás) a magánszemélyt
    • az általa végzett tevékenység mennyiségi és/vagy minőségi jellemzőire tekintettel,
    • termék értékesítésének, szolgáltatás nyújtásának ellenértékeként,
    • jog alapításának, joggyakorlás átengedésének, jogról való lemondásnak ellenértékeként

illeti meg.

Jogszabály: Szja tv. 1. M. 3.

***

CIVIL SZERVEZETEK ADATKEZELÉSI KÉZIKÖNYVE - IRATMINTÁKKAL (E-KÖNYV)

Mit kell tennie egy civil  szervezetnek, alapítványnak, egyesületnek, hogy megfeleljen a GDPR előírásainak? Kézikönyvünkben adunk egy ismertetőt a GDPR rendelkezéseiről, áttekintjük a civil szervezetek egyes adatkezeléseit és szabályait, számba vesszük a civil szervezetek GDPR megfelelésének feladatait. Mindezt iratmintákkal segítjük. További infók és megrendelés: Önadózó Webáruház 

***

ALAPÍTVÁNY MEGSZÜNTETÉSE 5 LÉPÉSBEN IRATMINTÁKKAL (E-KÖNYV)

Kézikönyv alvó és tevékenységet nem végző alapítványok gyors és egyszerű megszüntetéséhez. Kiadványunk segítségével önállóan is elvégezhetők az alapítvány megszüntetésének és nyilvántartásból való törlésének feladatai. Kézikönyv + Forgatókönyv + Iratminták (Word). Az e-könyv formátumunk előnye, hogy a Tartalomjegyzékből minden egyes rész könnyen elérhető.Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

EGYESÜLET MEGSZÜNTETÉSE 5 LÉPÉSBEN IRATMINTÁKKAL (E-KÖNYV)

Így kell megszüntetni az alvó és tevékenységet nem végző egyesületeket. Kiadványunk segítségével önállóan is elvégezhetők az egyesület megszüntetésének és nyilvántartásból való törlésének feladatai. Kézikönyv + Forgatókönyv + Iratminták (Word). Az e-könyv formátumunk előnye, hogy a Tartalomjegyzékből minden egyes rész könnyen elérhető. Megrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra