OTP: az NHP Hajrá ígéretes eszköz a vállalkozásoknak

KKV

Nyomtatás
Forrás: MTI

A forrásokat fejlesztések és beruházások finanszírozása mellett forgóeszköz-hitelként, de akár hitelkiváltásra is felhasználhatják a vállalkozások. Így a hitelprogram eredményeként megvalósuló fejlesztések, átalakítások sok ezer család megélhetését tudják hosszabb távon biztosítani.

Az újrainduló növekedési hitelprogram, az NHP Hajrá volumene és a széles felhasználhatósági kör miatt ígéretes eszköz lehet a hazai vállalkozások számára; a kamatszinteket tekintve erős verseny alakulhat ki a pénzintézetek között; az OTP Bank készen áll arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül biztosítsa az NHP Hajrá forrásait a magyar vállalkozásoknak - közölte a bank

Tájékoztatásuk szerint a válsághelyzet nagyon sok társaság működését érinti negatívan, amelyek most is keresik, hogy vészelhetik át a visszaesést. Több olyan kulcsfontosságú ágazat is érintett, amely a foglalkoztatottsági és versenyképességi szempontokon túl meghatározó például az ország élelmiszer-ellátásában, mint a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások.

A részletszabályok még nem ismertek, de az NHP Hajrá volumene és a széles felhasználhatósági kör miatt ígéretes eszköz lehet a hazai vállalkozások számára, méretüktől és tevékenységi körüktől függetlenül - fejtette ki a közleményben Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.

A forrásokat fejlesztések és beruházások finanszírozása mellett forgóeszköz-hitelként, de akár hitelkiváltásra is felhasználhatják a vállalkozások. Így a hitelprogram eredményeként megvalósuló fejlesztések, átalakítások sok ezer család megélhetését tudják hosszabb távon biztosítani. Az OTP várakozásai szerint a kamattámogatásnak köszönhetően komoly verseny alakulhat ki a hitelintézetek között a termékek kamatszintjét illetően.

A közlemény szerint a nehéz helyzetbe került vállalkozóknak érdemes már most áttekinteni a bank egyéb termékeit is, amelyek megoldást jelenthetnek a pénzügyi kihívásokra. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a pénzügyi megoldások mellett a fogyasztók is támogathatják a magyar cégeket, válság idején különösen fontos, hogy a hazai termékeket részesítsék előnyben, ezzel is segíthetik a vállalkozások talpon maradását.

A monetáris tanács kedden döntött arról, hogy 2020. április 20-án az MNB elindítja a Növekedési Hitelprogram Hajrá elnevezésű konstrukciót, 1000 milliárd forinttal megemelve a jelenlegi keretösszeget. Az NHP fix konstrukcióból eddig fel nem használt 500 milliárd forinttal együtt az MNB 1500 milliárd forintnyi olcsó és stabil forrást biztosít a kkv-szektor hitelezésére.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra