Pályázat elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésére turisztikai vállalkozásoknak
TÁMOGATÁSOK 2025-06-30
NyomtatásA támogatás mértéke kerékpáronként a vételár maximum harminc százaléka vagy legfeljebb háromszázezer forint lehet. Legkevesebb 2,1 millió forintot lehet igényelni.
Az aktív kikapcsolódási lehetőségek bővítésének érdekében elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzésének támogatására írt ki pályázatot az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság.
Az államtitkárság közölte, a legfeljebb négy és fél millió forintos támogatással minimum hét, maximum tizenöt darab új e-bike beszerzésére pályázhatnak turisztikai tevékenységet végző szervezetek és vállalkozások. A támogatás mértéke kerékpáronként a vételár maximum harminc százaléka vagy legfeljebb háromszázezer forint lehet. Legkevesebb 2,1 millió forintot lehet igényelni.
Azt írták, a járműbeszerzési program célja a turizmussal foglalkozó szervezetek, vállalkozások és civil szervezetek támogatása, valamint az aktív turisztikai kínálat bővítése. Fontos szempont, hogy a program a kevésbé tőkeerős turisztikai szolgáltatókat is segítse, akik akkor sem tudják kerékpár-bérbeadással bővíteni a kínálatukat, ha arra jelentős igény mutatkozik az adott térségben.
Az Aktív Magyarországért Felelős Államtitkárság közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatási kérelmekben részletezni szükséges a járművek bérbeadásának és biciklitúrák szervezésének lehetőségeit. Fontos, hogy a támogatásból beszerzett e-bike-oknak vagy az azokkal lebonyolított túráknak "online is elérhetőnek kell lenniük", és a kerékpároknak legalább az év 240 napján a lakosság rendelkezésére kell állniuk.
A támogatási kérelmek július utolsó napjáig nyújthatóak be, további részletek az aktivmagyarorszag.hu/felhivas/e-bike-beszerzes/ honlapon találhatók meg.
***
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Az őstermelőket érintően elég sok lényeges változás van 2025-re is - ezeket is összefoglaltuk. Kiadványunkban bemutatjuk az őstermelői tevékenységhez és a családi gazdaság alapításához és működéséhez kapcsolódó jogi, szervezeti teendőket, adózási, bevallási, könyvelési feladatokat és határidőket. A lehetséges adókedvezményeket és mentességeket is számba vesszük, ezzel az olvasó jelentős adóforintokat takaríthat meg. Kiadványunk segítségével kialakítható a saját őstermelői ügyvitel helyes rendje. Kiadványunkkal áttekinthetők az őstermelőket, családi gazdaságokat terhelő ügyviteli, adózási, jogi, szervezeti feladatok és kialakítható a saját ügyvitel helyes rendje. Megrendelés és további infók: Önadózó Webáruház
***
Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve
2025-ös kiadás ● Adótippek az átalányadó, a vállalkozói Szja és az új kata alkalmazásához ● Hogyan vegyük ki a pénzt vállalkozásból? ● Adózás- és könyveléstechnikai tudnivalók ● Működési szabályok a vállalkozásban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is, az e-könyv fizetés után letölthető. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház
***
Kft kézikönyv
Korlátolt felelősségű társaságok működési szabályai ● Tagok jogállása ● Többségi tagok többletkötelezettségei ● Kisebbségi tagok többletjogai és jogérvényesítési lehetőségei ● Üzletrész átruházása és adózása ● Üzletrész a házastársi közös vagyonban ● Üzletrész öröklése ● A taggyűlés működési szabályai ● Ügyvezetők feladatai, felelőssége ● Veszélyes vizek, kritikus területek a cégvezetésben ● Foglalkoztatás és információbiztonság a társaságban ● Ez egy rendes nyomdai könyv, amelyet automatikusan adunk e-könyv (pdf) formátumban is. Megrendelés és további infó: Önadózó Webáruház
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Könyvviteli szolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2025
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Egyéni vállalkozók adózási kézikönyve
Bruttó ár: 9 900 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 7 920 Ft
Postaköltség: 1 200 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja