Pályázat kkv-k technológiafejlesztésére

Forrás: MTI

A pályázat keretében támogatható tevékenység a technológiafejlesztés, beleértve a termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét, továbbá az infrastrukturális és ingatlanberuházás, a tanácsadási és a képzési szolgáltatások igénybevétele, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, a gyártási know-how beszerzése, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

"A gazdaság újraindításában is számítunk a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokra, amelyek a koronavírus-járvány alatt is helyt álltak, munkát és megélhetést adva a magyar családoknak és munkavállalóknak. Azért hirdetjük meg a Technológiaváltó támogatási programunkat, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból, és képesek legyenek a kanyarban előzni" - jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár vasárnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.

A közleményben kifejtették: a GINOP Plusz-1.2.1-21 felhívás célja a termelő és a szolgáltató ágazatokban tevékenykedő mikro-, kis- és középvállalkozások termelékenységének növelése, technológiai és szervezeti megújulásának támogatása. A vállalkozásonként 10 és 629,3 millió forint közötti támogatás formája feltételesen vissza nem térítendő támogatás, amely bizonyos feltételek teljesülése mellett részben vagy egészben vissza nem térítendővé válik.

Az összesen 200 milliárd forint keretösszegű pályázat három szakaszban nyílik meg, azért, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük átgondolni fejlesztési tervüket, és felkészülten várják a pályázatok beadását. A megjelent első, 100 milliárd forint keretösszegű felhívásban a kérelmek 2021. július 12. és július 19. között lesznek beadhatók. Ezt követően a további két kör 2021 októberében és 2022 januárjában várható. A vállalkozói visszajelzések alapján  újdonság, hogy a pályázati űrlap kitöltése már a pályázat benyújtásának kezdete előtt 10 nappal megkezdhető lesz, amellyel így a folyamat egyszerűbbé, a benyújtás pedig gyorsabbá válhat - írták.

A felhívás kedvezményezettjei azon, legalább három főt foglalkoztató mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek rendelkeznek legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel. Pályázhatnak kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, kettős könyvvitelt vezető egyéni vállalkozók és egyéni cégek, amelyek nem tartoznak a kata hatálya alá - tették hozzá.

A pályázat keretében támogatható tevékenység a technológiafejlesztés, beleértve a termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését és az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét, továbbá az infrastrukturális és ingatlanberuházás, a tanácsadási és a képzési szolgáltatások igénybevétele, az eszközbeszerzéshez kapcsolódó gyártási licenc, a gyártási know-how beszerzése, valamint a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. A támogatási intenzitás az 1. szakaszban várhatóan 45-70 százalék között alakul - áll a közleményben.

További információk és a pályázati felhívás a https://www.palyazat.gov.hu/megjelent-a-ginop-plusz-121-21-felhvs oldalon érhető el. Emellett az érdeklődők a megújult vállalkozói információs portálon (www.vali.hu) tájékozódhatnak személyre szabottan a részletekről - közölte az ITM.

***

ÜGYVEZETŐK KÖNYVE 2021 

Vezető tisztségviselők jogállása, felelőssége, feladatai – 45 db üzleti szabályzattal, iratmintával. Garantáltan van benne legalább egy mondat, amely miatt változtatni fog cége működésén. Megrendelés: Önadózó Webáruház!

***

KISVÁLLALKOZÓK ÜGYVITELI KÉZIKÖNYVE

Vállalkozási formák ● Tevékenységi szabályok ● KATA adózás és alternatívái ● Könyvelés ● Számlázási szabályok ● E-ügyintézés ● GDPR  adatkezelés ● Információbiztonság ● Ez a könyv tartalmaz 48 db. vállalkozási megoldást, 74 db. adótippet, 92. db. ügyviteli jótanácsot. Egyszerre nyomdai könyv és e-book.  Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE

Tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás már a 2021-es új szabályok szerint – segédletekkel, iratmintákkal.  Egyszerre könyv és e-book. Ez a könyv tartalmaz 92 db. szervezési megoldást, 99 db adótippet, 17 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, TEÁOR besorolási segédeletet, adónaptárat. Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra