Pénzmosás esettanulmányok - banszámlanyítás és utalás Ghánába

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: pénzmosás


Az elítélt az ismeretlen "orvos" utasítása szerint több banknál számlát nyitott, majd az azokhoz tartozó kártyákat egy másik ismeretlennek postán elküldte Ghánába, ahová néhány alkalommal a számlákra érkező pénzt is továbbutalta. A nő akkor is folytatta a tevékenységet, amikor az adománygyűjtés ügyében csalás miatt eljárás indult, és őt tanúként, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt pénzmosásért kedden jogerősen a Szekszárdi Törvényszék egy naki nőt, aki egy állítólagos ghánai kórház építésére kért adományok eljuttatásában működött közre.

 A törvényszék közleményében azt írta, a hatvanas éveinek végén járó, mozgáskorlátozott nőt folytatólagosan, különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntette miatt a szabadságvesztés mellett hárommillió forint pénzbüntetéssel és - gazdagodása mértékéig - vagyonelkobzással is sújtották. Az ítélet előkészítő ülésen született.

A bíróság által idézett tényállás szerint a nő 2018-ban egy közösségi oldalon ismerkedett meg egy magát orvosnak valló férfival, aki azt állította, hogy Ghánában adományokból épít kórházat rászorulóknak. Az adományok fogadására bankszámlákra van szüksége, amelyeket azért nem tud megnyitni - állította -, mert Szíriában tartózkodik.

Az elítélt az ismeretlen "orvos" utasítása szerint több banknál számlát nyitott, majd az azokhoz tartozó kártyákat egy másik ismeretlennek postán elküldte Ghánába, ahová néhány alkalommal a számlákra érkező pénzt is továbbutalta. A nő akkor is folytatta a tevékenységet, amikor az adománygyűjtés ügyében csalás miatt eljárás indult, és őt tanúként, majd gyanúsítottként hallgatták ki.

Az elítélt lakossági bankszámláját is bevonta a pénzmosásba, amelyre nyugdíja és fogyatékossági támogatása érkezett. A számlához kiállított bankkártyával 2020.  december 28-án egy ismeretlen Ghánában egy ATM-ből készpénzt vett fel.

Az ítélet szerint a nő 251 631 euró - 83 millió 470 ezer forint - büntetendő cselekményből származó deviza elidegenítésében működött közre, és annak mintegy 5 százalékával, mint "számlahasználat" után járó jutalékkal, 8488 euróval - 4 millió 979 ezer forinttal - gazdagodott.

Az elítélt a bűncselekményt a váddal egyezően beismerte és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a beismerés mellett enyhítő körülményként vette figyelembe megromlott egészségi állapotát és büntetlen előéletét.

A Tolna Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a csalás sértettjei nagyrészt külföldi, kisebb számban magyar állampolgárok voltak. A csalás miatt indult eljárást a pénzmosás miatti eljárás befejezéséig felfüggesztették.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra