PM államtitkár a fizetési kedvezményekről

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

"Arra számítunk, hogy a következő négy hétben jelentősen megugrik az újfajta kérelmek száma, hiszen egyszerű, ingyenes, valamint a hatóság gyorsan, mindössze 15 nap alatt és rendkívül méltányosan bírálja el. Ez utóbbit támasztja alá az adóhivatal statisztikája is, mely szerint március 11-től június 19-ig 11 700 fizetéskönnyítési kérelemből több mint 8 700-at helybenhagyott"

A fizetési kedvezmények 62 milliárd forintnyi adót hagytak a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál a koronavírus-járvány első szakaszában - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta, a kormány egyik legfontosabb elvárása az adóhivatallal szemben a koronavírus-válság idején az, hogy a járvány hatásait figyelembe véve méltányosan járjon el adóügyekben.

A COVID-19 miatt bajba jutottaknak ezért érdemes méltányossági kérelemmel fordulni az adóhivatalhoz - fűzte hozzá, azzal együtt, a hatóság március 11. és június 19. közötti időszakban négyből három fizetéskönnyítési kérelmet helyben hagyott - tette hozzá.

 Közölte azt is, a járvány miatt akár ötmillió forinttal is csökkenhet a fizetendő adó. A fizetés-könnyítési lehetőségeket a kormány ugyanis a veszélyhelyzetben még tovább bővítette. Bevezetett egy újfajta, speciális, ráadásul a cégeknek is teljesen ingyenes méltányossági ügytípust.

Hozzátette, jelenleg 1500 újfajta kérelem elbírálásán dolgozik az adóhivatal, amelyekben összességében több mint 7,5 milliárd forint adóra kértek könnyítést a veszélyhelyzetben az érintettek.

"Arra számítunk, hogy a következő négy hétben jelentősen megugrik az újfajta kérelmek száma, hiszen egyszerű, ingyenes, valamint a hatóság gyorsan, mindössze 15 nap alatt és rendkívül méltányosan bírálja el. Ez utóbbit támasztja alá az adóhivatal statisztikája is, mely szerint március 11-től június 19-ig 11 700 fizetéskönnyítési kérelemből több mint 8 700-at helybenhagyott, így összességében 62 milliárd forint adót hagyott a családoknál, a lakosságnál és a vállalkozásoknál" - részletezte Izer Norbert.    

Az államtitkár megjegyezte, hogy ebben a statisztikában az összes fizetéskönnyítési kérelem szerepel, még azok is, amelyekben egyáltalán nem hivatkoznak az adózók a koronavírus nehézségeire. Az újfajta, koronavírusra specializált kérelemnél az elbírálási arány még ennél is kedvezőbb - tette hozzá.

Izer Norbert az újfajta, koronavírusra specializált kérelem részletszabályait ismertetve elmondta, hogy a kérelem illetékmentes, és legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnését követő harmincadik napon, július 17-én nyújtható be.

Ez egy egyszeri kérelem, minden adózó csak egy alkalommal élhet vele, de a kedvező szabályok miatt, annak, aki fizetési nehézséggel küzd, mindenképpen érdemes kihasználni a lehetőséget - javasolta. Az igénybevételhez elegendő, ha a fizetési nehézség a veszélyhelyzetre vezethető vissza.

A 12 havi részletfizetés vagy a hat havi pótlékmentes fizetési halasztás mindegyik adófajtára kérhető, és ötmillió forintos tartozásig vehető igénybe. Ez a nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak nagy könnyebbség, elég a járvány alatt a nettó bért kigazdálkodni, hiszen még a munkavállalótól levont járulékra és szja-ra is járhat a kedvezmény - közölte az államtitkár.

Nagy újdonságnak nevezte azt is, hogy nemcsak az adófizetés ütemezésében segít az új szabályozás, hanem a vállalkozások adócsökkentését is lehetővé teszi méghozzá az általuk választott adónemben, a tartozásuk 20 százalékáig.

"Az Európai Unióban az egyik legszélesebb körű fizetéskönnyítési repertoárt eddig is Magyarország biztosította az adózóknak. A legtöbb tagállamban például még a családok sem kérhetik fizetendő adójuk összegének a csökkentését. Magyarországon ez a lehetőség nemcsak az összes magánszemélynek, hanem az egyéni vállalkozóknak is a rendelkezésére áll. Az újfajta, a járvány miatt bevezetett, speciális, de rendkívül egyszerű fizetéskönnyítési módozattal még tovább bővült a kedvezmények köre" - összegzett Izer Norbert.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra