PM: az iparűzési adó felezése automatikusan jár a kkv-knak

Forrás: MTI

Címkék: HIPA, iparűzési adó


Egy vállalkozás akkor jogosult a kedvező iparűzési adómérték alkalmazására, ha mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, de nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a négymilliárd forintot. A vállalkozó és a kapcsolódó, illetve partnervállalkozások adatait össze kell számítani, vagyis a négymilliárd forintos értékhatár, valamint a foglalkoztatotti létszámra vonatkozó határ nem az egyedi vállalkozás szintjén, hanem "csoportszinten" értelmezendő

Az iparűzési adó felezése automatikusan jár a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv); a március 15-ig fizetendő adóelőleg is felezhető, ehhez csak egy nyilatkozat benyújtására van szükség - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium (PM) szerdai közleményében.

A tárca tájékoztatása szerint szerda reggelig az érintett kkv-k csaknem 90 százalékától, mintegy 410 ezer vállalkozástól már be is érkezett a nyilatkozat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).

Az adóelőleg felezéséhez szükséges nyilatkozatot február 25-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz. Az a vállalkozó sem veszíti el jogát a kisebb összegű adóelőleg fizetésére, aki nyilatkozatát nem tudja határidőben elküldeni. Ez igazolási kérelemmel később is pótolható, de érdemes legkésőbb az adóelőleg megfizetésének időpontjáig kimenteni a késedelmet és pótolni a mulasztást - hangsúlyozta a PM.

A közlemény szerint a csaknem 400 ezer katásnak nem is kell nyilatkoznia, ahogy a tevékenységüket az idén kezdő vállalkozásoknak vagy az előtársaságoknak sem. Az elektronikus nyilatkozattételi kötelezettség ugyanis nem terheli azokat a kkv-kat, amelyeknek a törvény alapján nem kell adóelőleget fizetni.

A tárca kiemelte azt is, hogy az elektronikus nyilatkozattétel csak az adóelőleg kedvezményes fizetéséhez szükséges, az egyszázalékos iparűzési adómérték alkalmazásához nem. Erre az évre minden érintett automatikusan, az adóelőleg-nyilatkozat megtételétől függetlenül a felére csökkentett, legfeljebb egyszázalékos mértékű adót fogja megfizetni 2022. május 31-én.

Az adókönnyítés 150 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál. A fizetendő adóelőleg csökkentését ezért tette lehetővé a kormány, hogy ez a könnyítés már idén tavasszal is segítse a kkv-kat - közölte a PM.

"Az adóelőleg felezéséhez szükséges az elektronikus nyilatkozat, mert ezáltal nem kell külön bürokratikus eljárásban az adóelőleg csökkentését kérni, és így kizárható az is, hogy Brüsszel utólag, az uniós állami támogatásra vonatkozó szabályok megsértésére hivatkozva eljárást indítson Magyarországgal szemben" - fogalmaztak a közleményben.

Egy vállalkozás akkor jogosult a kedvező iparűzési adómérték alkalmazására, ha mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősül, de nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege nem haladja meg a négymilliárd forintot. A vállalkozó és a kapcsolódó, illetve partnervállalkozások adatait össze kell számítani, vagyis a négymilliárd forintos értékhatár, valamint a foglalkoztatotti létszámra vonatkozó határ nem az egyedi vállalkozás szintjén, hanem "csoportszinten" értelmezendő - jelezte a minisztérium.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra