PM: újabb gazdaságvédelmi akcióterv készül 2020-ban

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Banai Péter Benő PM államtitkár a vállalkozások adóterheinek csökkentését nevezte az új akcióterv legfontosabb céljának - de ezen kívűl semmi konkrétat nem árult el a tervezett változásokról.

Az Európai Unió gazdaságának lassulása és a világgazdasági kockázatok miatt a Pénzügyminisztérium 2020 első felében újabb gazdaságvédelmi akciótervet terjeszt a kormány elé - közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Banai Péter Benő a vállalkozások adóterheinek csökkentését nevezte az új akcióterv legfontosabb céljának. A tervezett változtatásokat elsősorban a magas foglalkoztatási szint fenntartásával indokolta.

A PM emellett további közép- és hosszú távú intézkedéseket is kidolgoz, hogy javítsa az üzleti környezetet, illetve az oktatás, a képzés, a foglalkoztatás és a gyermekvállalás feltételeit - mondta.

Az államtitkár szerint a gazdaságvédelmi intézkedéseket az idén elfogadott első akcióterv eredményei is igazolják.

A 2019-ben életbe lépett változások közül kiemelte a szociális hozzájárulási adó csökkentését, a fejlesztési adókedvezmény szabályainak módosítását, illetve az adóelőleg-feltöltési kötelezettség eltörlését.

Januártól csökken az adónemek száma, a kisvállalati adó mértéke, mérséklődik a szálláshely-szolgáltatók adófizetési kötelezettsége, bővülnek a kutatási-fejlesztési kiadások és a kistelepüléseken építkezők támogatásai - tette hozzá.     Várakozása szerint a gazdaságvédelmi intézkedések 2020-ban éppúgy hozzájárulnak a növekedéshez, mint a PM adatai alapján 4,9 százalékosra becsülhető idei bővüléshez.     

Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy 2019 a hetedik olyan év, amikor a belföldi növekedés felülmúlja az EU-átlagot.     Ennek köszönhetően - mint mondta - a magyar gazdaság 2013 óta 30 százalékkal bővült.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra