Startup-cég felvásárlásakor előírt versenytilalmi kikötések jogszerűsége

JOG

Nyomtatás
Forrás: GVH

Címkék: startup


A startup vállalkozások felvásárlása esetében elfogadhatóak azon kisebbségi részesedéssel bíró tagokra is kiterjedő versenytilalmi kikötések (a kilépésüket követő két évig), akik ismerik a vállalat lényegét és értékét adó innovációt, technológiát.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata feltárta, hogy a felek az előírtak szerint, rendben teljesítették a CodeCool Kft. befektetési szerződésének hatóság által elrendelt módosításait.

A Gazdasági Versenyhivatal 2019 elején hagyta jóvá két tőkealap közös irányításszerzését a CodeCool Kft., az informatikai képzési szolgáltatások piacának egyik startup cége felett. A tranzakció során a felek olyan feltételekben állapodtak meg, amelyek kapcsán felmerült, hogy túlterjeszkedhetnek az összefonódáshoz szükséges, még megengedhető versenykorlátozásokon. Az ennek értékelésére indult eljárást a GVH – jogsértés megállapítása nélkül – azzal a feltétellel zárta le 2020 nyarán, hogy a feleknek módosítaniuk kell szerződéseiket.

A versenyhatóság döntése iránymutató volt, ugyanis világossá tette, hogy a startup vállalkozások felvásárlása esetében elfogadhatóak azon kisebbségi részesedéssel bíró tagokra is kiterjedő versenytilalmi kikötések (a kilépésüket követő két évig), akik ismerik a vállalat lényegét és értékét adó innovációt, technológiát. A döntés könnyebbé tette a startup jellegű vállalkozások számára a fejlődésükhöz szükséges források megszerzését.

Az eljárás során előírt kötelezettségek teljesítését a GVH a határidő leteltét követően, utóvizsgálat keretében vizsgálta meg. A vizsgálat megállapította, hogy a felek megfelelő tartalommal, időben végrehajtották a befektetési szerződés minden előírt módosítását. A GVH ezért megszüntette az utóvizsgálati eljárást.

***

ÜGYVEZETŐK KÖNYVE 2021 

Vezető tisztségviselők jogállása, felelőssége, feladatai – 45 db üzleti szabályzattal, iratmintával. Garantáltan van benne legalább egy mondat, amely miatt változtatni fog cége működésén. Megrendelés: Önadózó Webáruház!

***

KISVÁLLALKOZÓK ÜGYVITELI KÉZIKÖNYVE

Vállalkozási formák ● Tevékenységi szabályok ● KATA adózás és alternatívái ● Könyvelés ● Számlázási szabályok ● E-ügyintézés ● GDPR  adatkezelés ● Információbiztonság ● Ez a könyv tartalmaz 48 db. vállalkozási megoldást, 74 db. adótippet, 92. db. ügyviteli jótanácsot. Egyszerre nyomdai könyv és e-book.  Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

***

ŐSTERMELŐK ÉS CSALÁDI GAZDASÁGOK KÉZIKÖNYVE

Tevékenységi szabályok, ügyvitel, adózás már a 2021-es új szabályok szerint – segédletekkel, iratmintákkal.  Egyszerre könyv és e-book. Ez a könyv tartalmaz 92 db. szervezési megoldást, 99 db adótippet, 17 db. ügyviteli jótanácsot, 5 db. szerződésmintát, TEÁOR besorolási segédeletet, adónaptárat. Szerző: Dr. Szabó Tibor - Megrendelés: Önadózó Webáruház

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra