Szállítmányokat próbált eltitkolni egy cég az ekáer elől

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: EKAER


Egy cég 139 millió forintnyi szállítmányt próbált eltitkolni az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) elől - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Elemezték, nyomon követték, a telephelyén ellenőrizték, lefoglalták.

A NAV a társaság ekáer-bejelentéseinek, áfabevallásainak elemzése után nyomon követte a cég szállítmányait. Az első ilyen szállítmánynál kiderült, hogy jelentős az eltérés a bejelentett és a szállított súly között - olvasható a közleményben.
 
Mint írták, az ügyvezető ellentmondásos nyilatkozata miatt a társaság telephelyén az adóellenőrök megvizsgálták az értékesítési számlákat, a könyvelést, ezeket összevetették az ekáer adataival, és kiderült, hogy 62 esetben, 139 millió forintnyi szállítmányt nem jelentettek be az elektronikus rendszerbe.
 
A súlyos mulasztások miatt a NAV munkatársai lefoglalták a társaság munkaeszközeit és négy gépjárművet 52,5 millió forint értékben.
 
A NAV közölte: megelőző jelleggel folyamatosan ellenőrzi az ekáerben szereplő adatok valóságtartalmát, tovább erősítve ezzel a tisztességes piaci szereplők helyzetét.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra