Tagállami összefogás szükséges a nemzetközi adócsalók elleni hatékony fellépéshez

ÁFA

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: nemzetközi adózás, áfa csalás


A gazdaságfehérítő intézkedések a korábbinál sokkal részletesebb rálátást adnak a cégek tevékenységére: hatékonyan leleplezik a gyanús ügyleteket, sőt segítenek abban is, hogy a céghálóba iktatott fiktív, úgynevezett eltűnő kereskedők is fennakadjanak az adóhivatal kockázatelemzőinek a rostáján

A magyar innovatív megoldások mellett nemzetközi összefogás is szükséges az országok határait kihasználó áfacsalásra szakosodott céghálók felszámolására, a tagállamok adóhatóságai közti információáramlás felgyorsítása segíthet a feketegazdaság elleni küzdelemben - mondta Izer Norbert.
 
A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy eredményesek a gazdaságfehérítő intézkedések, ezeknek köszönhető, hogy Magyarországon fele akkora az adóelkerülés, mint Közép-Kelet-Európa országaiban. 
    
Az Európai Bizottság legutóbbi, 2018. szeptember 11-ei tanulmánya szerint az adórés - azaz a költségvetésből kieső áfabevétel - a 2012. évi 22 százalékról 13 százalékra csökkent 2016-ra. A 9 százalékpontos javuláshoz hozzájárultak a kormány áfacsalást visszaszorító intézkedései - jegyezte meg Izer Norbert. 
 
Példaként említette az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszert (ekáer), amely a 2018. július 1-től bevezetett online számlával együtt még tovább csökkentheti az adóelkerülés mértékét. 
 
A gazdaságfehérítő intézkedések ugyanis a korábbinál sokkal részletesebb rálátást adnak a cégek tevékenységére: hatékonyan leleplezik a gyanús ügyleteket, sőt segítenek abban is, hogy a céghálóba iktatott fiktív, úgynevezett eltűnő kereskedők is fennakadjanak az adóhivatal kockázatelemzőinek a rostáján - mondta az államtitkár.
 
Az országhatárokat kihasználó adócsalók megfékezésének lényegi pontja a tagállami adóhatóságok közti kommunikáció és annak sebessége - emelte ki Izer Norbert. 
 
Az áfacsalók azonosításához szükséges információk különböző országokban érhetőek el. A gyorsaságra azért van szükség, mert egy-egy eltűnő kereskedő tevékenysége hivatalosan gyakran csak néhány hónapig tart, ezért ha nem cselekszik gyorsan a megkárosított állam adóhivatala, akkor az adóhiányt lehetetlen behajtania. Az eltűnő kereskedő ugyanis egyáltalán nem fizeti meg az áfát - magyarázta az államtitkár.
 
Izer Norbert szerint a magyar innovatív megoldások azon túl, hogy kiszűrik a csalárd adózókat, segíthetnek abban is, hogy rövid időn belül Magyarországon is 10 százalék alá csökkenjen az adóelkerülés mértéke. 
 
Ahhoz viszont, hogy az adórés az egész Európai Unió területén egységesen és nagymértékben csökkenhessen, a nemzetközi szintű összefogás szükséges - szögezte le Izer Norbert. 
 
Elmondta, hogy Magyarország részt vesz a szervezett áfacsalásokkal kapcsolatos információk hatékony megosztásában az EU-s adóhatóságok közötti. Az együttműködés keretében a Pénzügyminisztérium az adóhivatallal együtt dolgozik azokon az informatikai és egyéb fejlesztéseken, amelyek célja a kockázatos hálózatok lehető leggyorsabb beazonosítása Európa-szerte.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra